Három-négy évig fog tartani a chilei újjáépítés

A chilei elnök szerint a földrengésben és szökőárban elpusztult területek újjáépítése három-négy évig fog tartani, és külföldi hitelekre lesz hozzá szükség.

Michelle Bachelet Concepciónban, az ország második legnagyobb városában nyilatkozott, ahová csütörtökön látogatott el. Ebben a körzetben keletkeztek a legnagyobb károk. A halálos áldozatok száma a legutolsó országos összesítés szerint 802 volt.

Bár az anyagi károkat még nem számszerűsítették, Bachelet szerint a következő, március 11-én hatalomra kerülő kormányzatnak gyakorlatilag az egész idejét az újjáépítéssel kell majd töltenie. A 2007-ben Tocopilla körzetét sújtó földrengés után két évig tartott az újjáépítés – emlékeztetett.

Egyetértett vele Sebastián Pinera megválasztott elnök, aki közölte, hogy a katasztrófa miatt módosította kormányprogramját, de hangsúlyozta, hogy „a jövendő kormány nem a földrengés kormánya, hanem az újjáépítés kormánya lesz”. „Ez a legmodernebb és leghatékonyabb normák szerint” fog végbemenni – tette hozzá.

New York-i bejelentés alapján csütörtök estére Chilébe várták Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, aki kétnapos szolidaritási látogatása során felkeresi Concepciónt.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Három-négy évig fog tartani a chilei újjáépítés >