Hazafias törvény is lesz Szlovákiában?

nyelvtörvény Szlovákia
Haják-Szabó Mária (Pozsony) Határok nélkül MTI  - 2009.12.16. 18:15
Szlovákiában törvényt terveznek a hazafiasságról. A Szlovák Nemzeti Párt által javasolt törvény tervezett szövegén tartalmi változásokat kérnek a párt kormánykoalíciós partnerei. Az ellenzék élesen bírálta a törvényjavaslatot. Hallgassa meg!

Hűséget esküdni a Szlovák Köztársaságnak és minden hetet himnusszal kezdeni az iskolában – így képzeli el a hazafiságot, illetve a hazafias ifjak nevelését a Szlovák Nemzeti Párt. Az idevágó törvényjavaslatot kedden kezdődő, idei utolsó ülésén vitatja meg a pozsonyi törvényhozás. Az ellenzéki Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Koalíció Pártja megállapodott, hogy nem támogatják a javaslatot.

Mind a három pártnak az a véleménye, hogy ilyen még a legtotalisztikusabb időszakban sem volt – fogalmazott az MR1-Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.


Átdolgoztatja a tervezetet a szlovák kormánykoalíció

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a hazafias törvénnyel azt szeretné elérni, hogy Szlovákia minden iskolájában a kiselsősöktől a gimnazistákig reggelente mindenki elénekelje a szlovák himnuszt. Szeretné, ha minden tanteremben kifüggesztenék az ország címerét, zászlaját, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét. Emellett minden kamasznak hűségesküt kellene tennie a Szlovák Köztársaságra, amikor átveszi első személyi igazolványát, és az is szerepelne a törvényben, hogy külön tiszteletet érdemelnek az ország alkotmányos szervei, az államfő, a parlament és a kormány – számolt be a tervezetről szerdai számában az Új Szó című pozsonyi napilap.

A három kormánypárt keddi megegyezésének értelmében a pozsonyi parlamentben második olvasatba utalják, majd átdolgozzák az SNS törvénytervezetét. A másik két kormánypárt, a Smer és a Vladimir Meciar vezette HZDS korábban nem támogatta a javaslatot. Meciar szerint tartalmi változásokat kell végrehajtani a törvény szövegén, különben nem fogják támogatni a második változat elfogadását. Hasonló nyilatkozatot tett Pavol Paska (Smer), a szlovák parlament elnöke.

Az Új Szó a tiltakozó ellenzék képviselői közül Pavol Hrusovskyt, a kereszténydemokraták frakcióvezetőjét idézi, aki úgy véli: a hazafiasság erősödését nem lehet törvényekkel kierőszakolni, más módszereket kell keresni. A javaslatot a politikus marketinghúzásnak nevezte, amellyel a koalíció el akarja terelni a figyelmet a belső problémáiról. Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) frakcióvezetője azt mondta a lapnak: a megegyezés mögött az áll, hogy egyik koalíciós párt sem akar kisebb szlováknak mutatkozni a másiknál.

Határok nélkül / Haják-Szabó Mária (Pozsony) / MTI

Utolsó frissítés: 2009-12-16 18:15:40




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Hazafias törvény is lesz Szlovákiában? >