Irán azt állítja, lelőtt két nyugati kémrepülőt

Az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka azt közölte, hogy lelőttek két nyugati kémrepülőgépet. Az amerikai 5. flotta, amelynek egységei a Perzsa-öböl térségében állomásoznak, nem tud arról, hogy "a közelmúltban" lelőtték volna repülőgépeit.

Az iráni Forradalmi Gárda lelőtt két nyugati, kémkedésre használt távvezérlésű repülőgépet, azaz drónt a Perzsa-öböl térségében - közölte vasárnap a Farsz iráni hírügynökség, a Forradalmi Gárda egyik parancsnokát idézve. Amir Ali Hadzsizadeh, a katonai szervezet légierejének vezetője ugyanakkor nem közölte, hogy mikor történt az eset, s bizonyítékot sem adott állítása alátámasztására.

Hadzsizadeh szerint a nyugati hatalmak főként Irakban és Afganisztánban használják ezeket az eszközöket, de néhányszor megsértették Irán területi szuverenitását is. "Már eddig is sikerült lelőnünk többet a legmodernebb kémrepülőgépeik közül. A Perzsa-öbölben lelőttük két repülőgépüket, s ez az első eset, hogy ezt nyilvánosan be is jelentjük" - közölte a Forradalmi Gárda tagja.

Az amerikai 5. flotta, amelynek egységei a Perzsa-öböl térségében állomásoznak, közölte: nincs tudomása arról, hogy "a közelmúltban" lelőtték volna repülőgépeit.

A Nyugat azzal gyanúsítja Iránt, hogy nukleáris programja keretében valójában atomfegyvert akar kifejleszteni. Teherán ezt cáfolja, azt állítva, hogy a program békés célú, s csak az energiatermelést szolgálja. Az évek óta tartó vita keretében időről időre felbukkannak olyan híresztelések, hogy Izrael (s esetleg az Egyesült Államok) akár katonai akcióra is kész lenne, ha csak így tudná megakadályozni az iráni atomfegyverkezést. A teheráni vezetés viszont már több ízben is azzal fenyegetőzött, hogy leállítja a hajóforgalmat a Perzsa öbölből az Arab-tengerre vezető szűk átjáróban, a Hormuzi-szorosban, ha Iránt támadás éri. Márpedig a világ olajkereskedelmének hatvan százaléka ezen a szoroson keresztül bonyolódik.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Irán azt állítja, lelőtt két nyugati kémrepülőt >