Tarts ki! Veled vagyunk Silvio! – kiabálták az olasz miniszterelnök hívei a milánói bíróság épületénél, ahová sms-ben szólította Å‘ket a kormánypárt Berlusconit támogatni. Nyolc év után ismét bíróságra ment Silvio Berlusconi, akit a Mediaset televíziós birodalma további 11 vezetÅ‘jével együtt adócsalással vádolnak: a televíziói közvetítési jogaiért járó pénzét offshore cégekben tüntette el a vád szerint. A sajtó be sem léphetett a bíróság épületébe.
„Amióta politizálok, nem én vezetem vállalataimat: a Mediaset csoportban egy darab hateurós részvényem van” – mondta Berlusconi, aki a bíróságra való megérkezése elÅ‘tt saját televízióin nyilatkozott. „Ez a 25. per ellenem, az elÅ‘zÅ‘ek mind felmentéssel zárultak, még hét marad, eddig ezer ügyész és bíró foglalkozott velem és vállalataimmal – siker nélkül” – hangoztatta Berlusconi, aki utoljára 2003-ban jelent meg a bíróság elÅ‘tt.
Most is azt mutatta: kész az együttműködésre, de kormányelfoglaltságai miatt csak a hétfÅ‘i napon tud tárgyaláson részt venni. Az, hogy Berlusconi ellen adócsalás miatt valóban vádat emelnek-e, a következÅ‘ napokban dÅ‘l el. Ennél is jelentÅ‘sebb az április 6-án kezdÅ‘dÅ‘ tárgyalás, amelyben Berlusconit azzal vádolják, hogy szexuális kapcsolatot létesített egy fiatalkorú marokkói prostituálttal. Ezen a kormányfÅ‘ nem lesz jelen, külföldi elfoglaltsága miatt.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2011-03-29 18:24:00
Hallgassa meg!


