A Háárec című napilapnak adott interjújában Ehud barak védelmi miniszter kijelentette: Izrael kész átadni Jeruzsálem egyes részeit a palesztinoknak. A mind a zsidók, mind a muszlimok számára szent helyeket pedig egy "különleges hatóság" fogja igazgatni - tette hozzá.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyilatkozataiban mindeddig elutasította Jeruzsálem kettéosztását. Barak szavai arra utalnak, hogy a kormány hajlandó engedni a szent helyek tekintetében. Ezek közé tartozik a fallal körülvett óváros, benne a Templomheggyel - az arabok számára a Mecsetek terével -, amelyen az al-Aksza mecset, a muszlimok harmadik legszentebb helye áll, valamint a fal nyugati része, a zsidók számára szent Siratófal.
"Nyugat-Jeruzsálem és tizenkét zsidó negyed, amelyekben összesen kétszázezer ember él, a miénk lesz. Az arab negyedek, amelyekben csaknem negyedmillió palesztin lakik, az övék lesz. Lesznek megállapodások és egy különleges hatóság az óvárosban, az Olajfák hegyén és Dávid városában (a bibliai Jeruzsálemben)" - mondta Barak.
Izrael az 1967-es háborúban szállta meg Jeruzsálem keleti felét és a Jordán folyó nyugati partját, valamint csatolta ezeket területéhez, amit a nemzetközi közösség soha nem ismert el. A palesztinok viszont Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániában és a Gázai övezetben létrehozandó államuk fÅ‘városának.
A város kettéosztásának és a különleges igazgatási hatóság felállításának gondolata már azokon a tárgyalásokon is szerepelt, amelyet az elÅ‘zÅ‘ izraeli kormányfÅ‘, Ehud Olmert folytatott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel. Azok a tárgyalások megszakadtak az izraeli hadseregnek a Hamász radikális szervezet ellen indított Gázai övezeti offenzívája miatt.
Barak egy évtizeddel ezelÅ‘tt, mint miniszterelnök, már maga is tárgyalt a palesztinokkal a békekötésrÅ‘l - sikertelenül -, és akkor úgy tűnt, hogy Jeruzsálem státusa az egyetlen fÅ‘ kérdés, amely miatt nem születhet megállapodás.
Barak elmondta az interjúban, hogy a majdani megállapodás keretében az elszigetelt ciszjordániai zsidó telepeket el kell költöztetni Izraelbe, de Izrael meg fogja tartani a megszállt területen létesült nagyobb telepeket. A reménybeli megállapodásnak garantálnia kell Izrael biztonságát, beleértve ebbe, hogy Izrael utána is felügyelni fogja végig a Jordán völgyét, amely Jordánia határa - tette hozzá.
A keddi ciszjordániai merényletnek, amelyben egy Hamász-fegyveres lelÅ‘tt négy izraeli telepest, nem szabad megakadályoznia a közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások elkezdését - szögezte le a miniszter.
A Háárec szerint Barak mindig ingadozott béke és biztonság, a galamb- és a héjalelkű politizálás, a jobb- és a baloldal között. Nem vérzett a szíve, amikor Izrael kivonult Dél-Libanonból, amikor Å‘ felajánlotta Háfez Asszad szíriai elnöknek a Golán-fennsíkot a biztonságért cserébe, vagy amikor a Templomhegy feletti ellenÅ‘rzést Jasszer Arafat néhai palesztin elnöknek. Mindig fontosnak tartotta a józanságot. Sokszor beszélt arról, hogy Izrael hogyan tud életben maradni ebben a "dzsungelben" - írta a lap.
Most a közvetlen tárgyalások elÅ‘tt meglepÅ‘en és tÅ‘le szokatlanul optimista. Talán azért, mert személy szerint sokat tett a tárgyalások létrejöttéért, talán mert a washingtoni csúcs az Å‘ politikai "mentÅ‘mellénye". Jobban hisz a tárgyalások sikerében, mint a két fÅ‘ tárgyaló személy, Netanjahu és Abbász - állapítja meg a Háárec.
Netanjahu másként gondolja?
Jeruzsálem Izrael feloszthatatlan fÅ‘városa lesz - szögezte le Washingtonban egy illetékes Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök küldöttségébÅ‘l, megcáfolva ezzel a védelmi miniszter kijelentését. „A miniszterelnök véleménye, hogy Jeruzsálem kérdése az egyik kulcskérdés a közvetlen tárgyalásokon. Az álláspontunk az, hogy Jeruzsálem Izrael feloszthatatlan fÅ‘városa lesz" – hivatkozott Netanjahura az izraeli tárgyalóküldöttség egyik tagja.
Súlyos tehertétellel kezdÅ‘dtek meg az izraeli-palesztin tárgyalások
Már Washingtonban van az izraeli és a palesztin tárgyalódelegáció is, egyelÅ‘re külön–külön folytatnak megbeszéléseket az amerikai vezetÅ‘kkel, majd a tervek szerint csütörtökön a közvetlen tárgyalások is megkezdÅ‘dnek. A repülÅ‘gépen érte Netanjahu izraeli kormányfÅ‘t a ciszjordániai merénylet híre, hogy lelÅ‘ttek egy autóban négy izraeli telepest.
A merénylet váratlanul érte a palesztin Fatah tárgyalásokra érkezÅ‘ vezetÅ‘it, akik elítélték az akciót, mert az szerintük ellentétes a palesztin érdekekkel. Ki-ki a maga módján akarja megakadályozni a tárgyalások sikerét. A háttérben álló iszlamista csoportok bejelentették, hogy a keddi merénylet egy sorozat kezdete volt, a telepesek pedig kijelentették, hogy szerintük ezzel véget ért az ciszjordániai építési moratórium, és válaszul építkezésekbe fognak az 1967-ben elfoglalt területeken.
Utolsó frissÃtés: 2010-09-02 10:27:28

Hallgassa meg!


