Izrael határán fenyegetőzőtt az iráni elnök

Libanon Irán Izrael atomprogram
MTI Krónika Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem) - 2010.10.14. 21:42
A 2006-os izraeli-libanoni háborúban lerombolt határmenti arab városban szónokolt Izrael ellen az iráni elnök. Az Ahmadinezsádot éltető libanoni tömeg hangját a mindössze négy kilométerre található zsidó államban is hallani lehetett.

Hallgassa meg!

Az izraeli határ közelében járt csütörtökön a Libanonba látogató Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök. Bint Dzsbeilben a politikus azt mondta, hogy "a cionisták el fognak pusztulni", valamint végsÅ‘kig tartó támogatásáról biztosította a libanoniakat. "Libanon él, és minta a térség országai számára – tette hozzá Ahmadinezsád. - A büszke Bint Dzsbeil a végsÅ‘kig kitart az ellenségekkel szemben, akiknek nincs más választásuk, mint megadni magukat, és visszamenni oda, ahonnan jöttek. Palesztina szabad lesz."

Az iráni elnököt a határ menti városban mintegy tizenötezer fÅ‘s lelkesen éljenzÅ‘ tömeg fogadta. "Dél üdvözli az ellenállás pártfogóját" – állt a lobogókon. Bint Dzsbeil a 2006-os libanoni háború során az izraeli hadsereg és a Hezbollah síita mozgalom összecsapásának színhelye volt, és az Izraellel szembeni ellenállás jelképévé vált. A várost a harmincnégy napos konfliktusban szétbombázták, de a stadion körül, ahol Ahmadinezsád beszédet mondott, újra állnak a házak.

Az izraeli kettes tévécsatorna szerint az iráni vezetÅ‘t éltetÅ‘ tömeg hangját a mindössze négy kilométerre található zsidó államban is hallani lehetett. Izraelben félelemmel vegyes izgatottsággal várták Ahmadinezsád látogatását. Jigal Palmor izraeli külügyi szóvivÅ‘ szerint az elnök "az erÅ‘szak és a szélsÅ‘ségesség üzenetét hordozza", és most is azért jött, hogy "a tűzzel játsszon". Palmor aggasztónak tartja, hogy az iráni vezetÅ‘ "ellenséges terveinek megvalósítójává akarja átalakítani Libanont".

A Dél-Libanonban állomásozó rendfenntartó ENSZ egységek és a hivatalos libanoni hadsereg teljes készültségben volt az iráni elnök látogatása miatt, és az Al Manar nevű libanoni tévécsatorna szerint izraeli felderítÅ‘ légballonok figyelték a határvidéket.

Az izraeli politikusok soraiban különféle ötletek merültek fel, hogy mit is kellene, vagy nem kellene csinálni Ahmadinezsáddal. Az elnököt Hitlerhez hasonlító Arie Eldad szélsÅ‘jobboldali képviselÅ‘ szerint a csütörtöki nap Izrael nagy lehetÅ‘sége, hogy megszabaduljon ellenfelétÅ‘l. Mások szerint azonban legjobb, ha hagyják kedve szerint beszélni a vezetÅ‘t, mivel azzal sokkal többet árt magának és a rendszernek, amelyet képvisel, mint bármiféle propaganda.

Az iráni elnök csütörtökön, még a dél-libanoni településen tett látogatása elÅ‘tt, az atomfegyverek kérdésére is kitért. Ahmadinezsád szerint a Nyugat monopóliumot szeretne az atom fölött, ezért nem engedi megszerzését, pedig a teheráni politikus úgy véli, Libanonnak is hasznára lehetne.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Izrael határán fenyegetőzőtt az iráni elnök >