Izreal nem fogadja el az ENSZ-közvetítést a palesztin államról

Izrael az Egyesült Nemzetek szervezete helyett az Egyesült Államokat tekinti közvetítőnek a palesztin-konfliktusban.

 Hallgassa meg!


 Izraelnek szüksége van a túléléshez az Egyesült Államokra - mondta a izraeli államfő, hozzátéve, hogy éppen ezért folytatni kell a palesztinokkal a megrekedt béketárgyalásokat. Közben a miniszterelnök óva intette a palesztinokat attól, hogy a nemzetközi testületek, például az ENSZ BT segítségét kérjék önálló államuk létrehozásához.

Az izraeli kormány szokásos heti ülésén Benjamin Netanjahu miniszterelnök kijelentette, hogy javában folynak az egyezkedések Amerikával a palesztinokkal való tárgyalások folytatásáról, mint mondta az a célja, hogy a békefolyamatot úgy indítsa be, hogy ne álljon le azután rövidesen, hanem legalább egy évig lehessen folyamatosan tárgyalni az alapkérdésekről, hogy sikerülhessen elfogadni egy keretszerződést.

Azt is bejelentette, hogy Izrael ragaszkodik alapvető érdekeihez, ezek élén biztonságához, s hogy elvárja a palesztinoktól, hogy teljesítsék vállalásukat a közvetlen tárgyalás ügyében. Szerinte a megbeszélések megkerülése a nemzetközi szervezetekhez fordulással nem viszi előre a politikai rendezést, mivel csakis közvetlen tárgyalásokon lehet eljutni a békéhez. Mindennek hátterében az áll, hogy a palesztinok kivonultak a szeptember elején ismét megkezdett egyezkedésről a ciszjordániai építkezések megújítása miatt, és felvetették annak lehetőségét, hogy egyoldalúan kiáltsák ki államukat, ha egy diplomáciai kampánnyal elérik annak nemzetközi elismerését.

A Palesztin Hatóság szóvivője bejelentette, hogy a békéért tett erőfeszítéseik kudarca esetén a palesztin államiság megteremtése nem kerülhet Izrael beleegyezésének fogságába.
 

Utolsó frissítés: 2010-10-24 18:50:18




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Izreal nem fogadja el az ENSZ-közvetítést a palesztin államról >