Jan Slota kitiltatná Orbán Viktort Szlovákiából

magyar-szlovák Szlovákia
Haják-Szabó Mária (Pozsony) - 2009.06.03. 19:46
Rendkívüli ülésen vitatta meg a szlovák parlament Orbán Viktornak azt az esztergomi kijelentését, hogy az európai választáson eldől, hányan képviselik a Kárpát-medencei magyarságot Brüsszelben.

A szlovák törvényhozás határozat elfogadását szorgalmazza, amely elítéli a Fidesz elnökének szavait és a magyar nacionalizmust. A vitában elsőként Robert Fico szlovák miniszterelnök szólalt fel, aki szerint kormánya továbbra is a jó szomszédi kapcsolatokban érdekelt.

Robert Fico hozzátette: ennek megfelelően készül a következő hetekben sorra kerülő magyarországi látogatására is. Fico szerint illúzió azt hinni, hogy a problémák etnicizálásával sikerül elterelni a figyelmet a szociális kérdésekről. Éppen a figyelemelterelés szándékát rója fel egyebek mellett a szlovák törvényhozásnak a Magyar Koalíció Pártja.

- Visszautasítottam azt, hogy velünk ijesztgessenek –
mondta Bárdos Gyula frakcióvezető. - Nem tudják kezelni a gazdasági problémákat, félnek attól, hogy az európai parlamenti választások során nem jönnek ki olyan magabiztos fölénnyel, mint ahogy gondolták, és ezért az utolsó mentsvárhoz, a magyar kártyához folyamodtak.

Ritkán fordul elő, hogy Jan Slota szólásra emelkedik a pozsonyi parlamentben. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke most megtette. Arról beszélt, hogy a Duna túloldalán sok beteg lelkű politikus él, aki nem tartja tiszteletben a második világháborút lezáró békeszerződéseket, és el akarják venni azt, ami a szlovákoké. Egyúttal javasolta, nyilvánítsák nemkívánatos személynek Szlovákiában Orbán Viktort, és megismételte, a Nemzeti Párt nem tett le céljáról, a Magyar Koalíció Pártjának betiltásáról.

Utolsó frissítés: 2010-01-21 14:16:54




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Jan Slota kitiltatná Orbán Viktort Szlovákiából >