Hallgassa meg!
Az ezredes urat szitává lÅ‘tték a védelmi miniszter irodájának küszöbén. Már nem volt ideje arra, hogy felrobbantsa magát. Az ezredes úr ugyanis a tálibok öngyilkos merénylÅ‘je volt, aki az afgán hadsereg egyenruháját viselte. A cél a francia hadügyminiszter megölése volt-közölte a tálibok szóvivÅ‘je.
A támadást egy katona hajtotta végre. Vagy legalábbis valaki, aki az afgán hadsereg egyenruháját viselte. Bejutott a szigorúan Å‘rzött épületbe, felment a második emeletre, ott ahol a miniszter és a vezérkari fÅ‘nök irodái vannak - számolt be az esetrÅ‘l a Libération című francia lap kabuli tudósítója.
Amikor igazoltatni próbálták akkor tüzet nyitott az Å‘rségre. Két embert megölt és hetet megsebesített, végül a védelmi minisztérium Å‘rsége végzett vele. Állítólag a védelmi miniszter egyik helyettese is részt vett a tűzharcban - jelentette a francia újságíró Kabulból, ahol szombaton közölte a védelmi miniszter szóvivÅ‘je, hogy kizárt tálib merénylÅ‘k beférkÅ‘zése a hadseregbe. Most kiderült, hogy még ezredesi egyenruhát is tudnak szerezni. Az információik mégsem voltak teljesen pontosak, mert a francia miniszter csak délután érkezett volna az épületbe így az öngyilkos merénylÅ‘ hiába áldozta fel magát.
De miután a védelmi minisztérium az elnöki palota közvetlen közelében van kiderült az is, hogy az afgán rendszer képtelen gondoskodni a saját biztonságáról pedig a külföldi csapatok - köztük a franciák is - mielÅ‘bb távozni szeretnének Afganisztánból.
Utolsó frissÃtés: 2011-04-18 19:28:17



