Jürgen Kroger, az Európai Bizottság delegációvezetÅ‘je elmondta, hogy a 78 milliárd eurós mentÅ‘hitel feltételéül szabott kiigazító program középtávon megteremti az egyensúlyt és a késÅ‘bbi növekedés feltételeit. Az unió képviselÅ‘je rögtön hozzátette: „A program végrehajtása nem lesz könnyű és áldozatokat követel majd. Mindenesetre igyekeztünk a feltételeket úgy kidolgozni, hogy azok a szociálisan legsebezhetÅ‘bb rétegeket a lehetÅ‘ legkevésbé érintsék”.
Két évre befagyasztják a közszféra béreit és a nyugdíjakat. Az 1500 eurónál magasabb nyugdíjakat megadóztatják. Áfa-emelés lesz, a munkanélküli segélyt az eddigi három év helyett csak másfél évig folyósítják, és az összege csökkenni fog. Privatizációból két év alatt legalább ötmilliárd eurós bevételt kell elérni, biztosra vehetÅ‘ például a portugál állami légitársaság eladása. A jelenleg hatszázalékos deficitet 2013-ra kell 3 százalékra mérsékelni. Idén és jövÅ‘re Portugáliában 2 százalékos visszaesés várható, növekedés 2013 közepétÅ‘l remélhetÅ‘. Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap képviselÅ‘i tárgyaltak az ellenzékkel is, hiszen június 5-én Portugáliában választások lesznek, egyelÅ‘re mindegyik politikai párt támogatja a programot, de a végsÅ‘ jóváhagyást csak az új kormány adhatja meg.
Utolsó frissÃtés: 2011-05-05 19:38:13



