Az ország háza mostantól egyben a nemzet háza is - mondta Kövér László a Székely Nemzeti Tanács küldöttgyűlésén. A házelnök kiemelte: a magyar nemzeti integráció ügye európai ügy is.
„A magyarok békés nemzetegyesítésének kerete az Európai Unió által megtestesített nemzetközi integráció, békés nemzetegyesítésünk alapja és eszköze pedig a nemzeti integráció. Az egységesülÅ‘ európai közösségi térben az egyik évszázados konfliktusforrás, a fizikai államhatárok eltűnÅ‘ben vannak. Páratlan lehetÅ‘ség ez a magyar és a román történelmi viszonyokban is. Ezért Magyarország feltétlenül támogatja Románia jövÅ‘ évi belépését a schengeni övezetbe, azaz támogatjuk, hogy Románia minden állampolgára az akadály- és korlátozásmentes európai közösségi tér teljes jogú tagjává váljon.”
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt mondta: a „demokrácia útját járó” törekvés, amely alkotmányos keretek között kíván autonómiát a Székelyföldnek, meghallgatható és támogatható. „Nem konfliktusok felvállalását kérjük, nem konfrontációt keresünk, és mást sem akarunk abba kényszeríteni. Államközi és nemzetközi együttműködést akarunk, amely a jog és a demokrácia eszközeivel egy Å‘shonos nemzeti közösségnek megteremti a hosszú távú megmaradás intézményei kereteit. A székely kérdés, az erdélyi magyar kérdés ilyen megoldása nemhogy nem gerjesztÅ‘je a feszültségeknek, hanem ellenkezÅ‘leg: a térség stabilitásának, a hosszú távú jószomszédi viszonynak a szavatolója lesz.”
A Székely Nemzeti Tanács határozatban kérte föl a magyar kormányt, hogy támogassa Székelyföld autonómiatörekvéseit a nemzetközi fórumokon. A testület felkérte a magyar és a román külügyminisztériumot, hogy a két ország jószomszédi szerzÅ‘désébe kerüljenek bele az autonómiára, a regionalizációra vonatkozó Európa tanácsi ajánlások, Székelyföld autonómiáját pedig nevesítsék. Kérték azt is, hogy a Székely Nemzeti Tanácsot hívják meg a Magyar Állandó Értekezletre.
A küldöttek fontosnak tartják, hogy a magyar uniós elnökség idején kapjanak kiemelt figyelmet az unió tagállamainak kötelezettségvállalásai, az Å‘shonos nemzeti, etnikai és nyelvi közösségek védelme érdekében.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




