Ali Agca 1981. május 13-án lőtt rá II. János Pálra. A merénylet után nem sokkal a lengyel pápa munkatársai rejtett mikrofont fedeztek fel a Rómától nem messzi castelgandolfói pápai rezidencia ebédlőjében. A mikrofont egy rádióban elrejtve találták meg. Az egyházfőt értesítették, és Karol Wojtyla azt mondta: a Sátán beférkőzött a Vatikánba is.
A történtek szerdán első alkalommal hangzottak el Rómában a II. János Pál életéről megjelent újabb könyv bemutatóján. A szerzők, két olasz újságíró, a lengyel Wanda Poltawska visszaemlékezéseit idézik fel. Poltawska asszony, akit Wojtylához fiatalkora óta barátság fűzött, és később is a pápa munkatársaként dolgozott, jelen volt Castelgandolfóban, amikor megtalálták a mikrofont. Mindez három évvel II. János Pál pápává választása után történt. Poltawska és a szerzők szerint nincs kétség, a mikrofon valamelyik kelet-európai titkosszolgálattól ered, ebbe az irányba vezettek a pápa elleni merénylet szálai is. Az idén 29 év börtön után szabaduló Ali Agca egyszerű végrehajtó volt. Megbízóinak kilétére viszont a mai napig nem derült fény. Azt viszont tudni, hogy a lengyel pápát az ügynökök még a Szent Péter bazilika kupolájának a tetejéről is fotózták – hangzott el a római könyvbemutatón.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-03-18 08:02:12
Hallgassa meg!


