Hallgassa meg!
Brit politikusok már arra készülnek, hogy segítsenek a Kadhafi-rezsim bukása után Líbia stabilizálásában, hogy meg lehessen elÅ‘zni azt a háború utáni káoszt, amelyet Irakban lehetett látni. A brit védelmi és külügyminisztérium, továbbá a nemzetközi segélyezésért felelÅ‘s tárca illetékesei nemrég Bengáziban jártak, hogy egyeztessenek a szükséges teendÅ‘krÅ‘l.
Andrew Michael nemzetközi fejlesztési miniszter szerint az iraki események tanulságait meg kell szívlelni. A stabilizációnak szerinte szervezetten és megfelelÅ‘ idÅ‘zítéssel kell végbemennie, ugyanakkor a folyamatot maguknak a líbiaiaknak kell vezetniük és végrehajtaniuk. Ehhez az Európai Unió illetékesei is segítséget, támogatást ígértek.
A brit politikusok szerint a legfontosabb, hogy megelÅ‘zzék a fosztogatásokat, biztosítani kell a közműszolgáltatásokat, és meg kell kezdeni valamennyi líbiai politikai erÅ‘t bevonásával az ország jövÅ‘jét kialakító politikai folyamatot. London mindehhez szakértÅ‘i segítséget ígért.
Brit támogatás a lÃbiai átmenethezLondonban tárgyalt a lÃbiai átmeneti nemzeti tanács képviselÅ‘je. Azt mondta: a megbékélés jegyében szeretnék újjáépÃteni az országot. | Matricákkal Nagyváradon a magyar nyelv használatáért2011.10.28. 20:43Magyar nyelvű matricák felragasztásával harcol az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete a magyar nyelv használatáért.
|




