A port-au-prince-i kormány utasítása alapján befejezték a földrengés esetleges túlélői utáni kutatást a haiti fővárosban – jelentette be Genfben az ENSZ egyik szóvivője. Január 12-e, a katasztrófa napja óta legalább 132 embert mentettek ki a romok alól. Még pénteken is találtak egy túlélőt, egy 69 éves asszonyt, de az orvosok szerint nagyon rossz állapotban volt, amikor rábukkantak, kevés a remény arra, hogy életben marad.
Közben a karibi ország belügyminisztériuma közölte: a halálos áldozatok száma meghaladta a 110 ezret. A helyi hatóságok által előzőleg ismertetett veszteségmérlegben még 75 ezer halálos áldozat szerepelt. Az országba humanitárius misszióra vezényelt amerikai haderő korábban úgy becsülte, hogy a természeti csapásban 150-200 ezer ember veszíthette életét. Ken Keen tábornok, az amerikai katonák parancsnoka később ezt úgy pontosította, hogy feltételezésről van szó.
Felgyorsították az örökbefogadási eljárásokat
Járványokról még nincs hír, a gyerekek között azonban egyre jellemzőbb a bélférgesség – mondta az MR1-Kossuth Rádiónak Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat orvoscsoportjának vezetője. A felvetésre, hogy a UNICEF szerint már tucatnyi gyermeket loptak el a helyi kórházakból valószínűleg szervkereskedő, illetve gyerekkereskedelemmel foglalkozó hálózatok, Pavelcze László azt mondta: abban a kórházban, ahol a magyarok dolgoznak, ilyen eset nem történt. Arról ugyanakkor már hallottak, hogy különböző szervezetek több mint száz árva gyereket szedtek össze és ajánlottak ki külföldre legális úton.
A tragédia valóban felgyorsította a már örökbefogadott gyerekek elutazását a katasztrófa sújtotta országból. Hollandiába pár napja megérkezett száz kisgyerek, a Franciaországban örökbefogadottak első csoportját pedig a leendő szülők és Sarkozy elnök felesége várta a repülőtéren.
A 33 egy és hat év közötti haiti kisgyerek mind érvényes útlevéllel érkezett Párizsba, és az okmányban már az örökbefogadó szülő vezetékneve van feltüntetve. Az örökbefogadás egyébként nagyon hosszú és bonyolult bírósági folyamata az ő esetükben már jóval a földrengés előtt befejeződött, de természetesen a tragédia miatt hozták előre az utazást. Hamarosan újabb haiti gyerekcsoport érkezik Franciaországba – közölte az adoptálásokat intéző jótékonysági szervezet vezetője. Franciaországban egyébként csaknem ezer haiti gyereket várnak az örökbefogadó szülők, ennyi esetben indult el a hivatalos eljárás, és mintegy háromszáz dossziéról rövid időn belül döntés várható. Most a francia külügyminisztérium azt ígéri, hogy jelentősen felgyorsítják az egyébként évekig elhúzódó ügyintézést.
Az ENSZ szervezi a segélyek elosztását
Az Egyesült Államok és az ENSZ megegyezett abban, hogy a segélyezést a világszervezet koordinálja. Az elmúlt napokban az amerikai katonák parancsnokai és az ENSZ illetékesei között súrlódások keletkeztek a segélyek szétosztásának megszervezésekor, ez pedig hátráltatta, hogy a szállítmányok minél szervezettebben és mielőbb eljussanak a rászorultakhoz.

Hallgassa meg!


