Merénylet után példátlan biztonsági intézkedések Észak-Oszétiában

Példátlan biztonsági intézkedéseket vezettek be az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétiában a tegnapi véres merénylet után. A hatóságoknak azonban fogalmuk sincs arról, ki és főleg miért robbantott.

Immár 12-re emelkedett a tegnapi vlagyikavkazi robbantás halálos áldozatainak száma, miután az éjszaka meghalt a több mint 40 sebesült egyike. Tizenketten még mindig súlyos állapotban vannak. Az áldozatok többsége 17 és 20 év közötti fiatal, főként diák. Éppen az orvosi egyetemről jöttek, amikor egy kisbusz mellett felrobbantotta magát az öngyilkos terroristanő, akinek leszakadt fejét azóta megtalálták a helyszínen.

Ugyanakkor egyelőre senki sem vállalta magára a felelősséget a történtekért, a terrorcselekmény indokairól tehát semmit nem lehet tudni. Bár a színhelyen, a kaukázusi Észak-Oszétiában már volt az utóbbi napokban néhány robbantás, ilyen brutális akció azonban évek óta nem fordult elő. A nyomozó hatóság egyelőre semmilyen variánst nem zár ki, még egy esetleges személyes vérbosszút sem, bár valószínűbb a politikai háttér. Ahogy fogalmaztak, az észak-oszétiai helyzet destabilizálásának szándéka. Mindenesetre a köztársaságban példátlan biztonsági intézkedéseket vezettek be, minden középületet szigorúan őriznek, az utakon, főként pedig az adminisztratív határon pedig fegyveresek ellenőriznek mindenkit.

Nemes Gábor (Moszkva)


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Merénylet után példátlan biztonsági intézkedések Észak-Oszétiában >