Fuksimában a vártnál lassabban haladnak a mentési munkálatok, a szakemberek szerint még hetekig eltarthat a sérült atomerÅ‘mű reaktorainak hűtése. A Fukusima-1 erÅ‘műben három reaktornál is a fűtÅ‘rudak legalább részlegesen összeolvadtak - állítják szakértÅ‘k. Azonban japán és amerikai illetékesek egyetértenek abban: ennél is nagyobb veszélyt jelentenek azok a pihentetÅ‘ medencék, amelyekben a használt fűtÅ‘rudakat tárolják. Ha ezeket nem borítja víz, a rudak felmelegednek és radioaktív részecskéket bocsátanak a levegÅ‘be. Márpedig legalább az egyik ilyen medencében, a hármas reaktornál a vízszint veszélyesen alacsony. "A hármas egységgel kapcsolatos munka a legfÅ‘bb prioritásunk" - mondta pénteken Edano Jukio japán kormányszóvivÅ‘.
A japán hatóságok megemelték a fukusimai atombaleset veszélyességi fokát. A hét fokozatú skálán most már ötös veszélyességűnek minÅ‘sítik az ottani eseményeket. A négyes fokozattal az olyan baleseteket jelölik, amelyeknek helyi következményei vannak, az ötös fokozatot az ennél kiterjedtebb következményekkel járó esetetekre alkalmazzák. Ötös besorolású volt az amerikai Three Mile Island-i atomerÅ‘műben 1979-ben történt baleset is, amikor hűtési probléma miatt a reaktorban levÅ‘ fűtÅ‘elemek körülbelül egyharmada megolvadt.
Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetÅ‘je szerint rendkívül súlyos és komoly baleset történt Fukusimában. A fÅ‘igazgató hozzátette: a következményeket nem egyedül Japánnak, hanem vele együttműködve az egész emberiségnek, és természetesen a katasztrófa sújtotta térségben élÅ‘knek kell felszámolniuk. Jukija hangoztatta: most versenyt futnak az idÅ‘vel, hogy lehűtsék a fűtÅ‘elemeket. A NAÜ vezetÅ‘je hozzátette, hogy a sugárzástól tartva nem megy el a Fukusima-1 atomerÅ‘műbe, csupán megközelíti a helyszínt. Jukija, azt is elmondta, az általa vezetett szervezet péntek estétÅ‘l kezdve mérni fogja a sugárzás szintjét Tokióban, hogy megnyugtassák a lakosságot.
Hallgassa meg! Az MTI-Hírcentrum munkatársa Tokióból elmondta: szomorú és aggodalmakkal teli a hangulat, de félelemrÅ‘l, pánikról nem lehet beszélni a japán fÅ‘városban. Kevés személyautót lehet látni, mivel korlátozzák a benzinhasználatot. Sok benzinkút – különösen a külvárosokban – ki sem nyit.
Kamikázék Fukusimában
Kamikázék - így hívják Japánban azokat a mérnököket és technikusokat, aki a sérült atomerÅ‘mű közelében dolgoznak. Köztük van egy francia is, aki elmondta, hogy tizenöt percenként cserélgetik Å‘ket, nehogy a sugárzás mértéke azonnal végzetes legyen. „Ez része a mesterségemnek, és ez a felelÅ‘ssége egy nukleáris iparban dolgozó munkatársnak” - mondta a francia fiatalember. A sérült fukusimai atomerÅ‘műben dolgozó szakember tudatában vannak a kockázatoknak. „Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy milyen veszély fenyegeti az egészségünket!” - hangsúlyozza a francia atomtechnikus.
A szovjetunióbeli Csernobilban 1986-ban történt atomerÅ‘mű-baleset idején egy tábornok kijelentette: inkább haljon meg kétezer ember minthogy kétszázmillió kerüljön veszélybe. A csernobili nukleáris katasztrófa elhárító csapatából ma már alig néhányan vannak életben.
Franciaország szerint a japán atombalesetnek a legrosszabb esetben a csernobilinál is nagyobb hatása lehet. Nathalie Kosciusko-Morizet francia környezetvédelmi miniszter szerdán közölte: "kimondhatjuk, hogy a legrosszabb forgatókönyv is lehetséges, sÅ‘t valószínű a fukusimai atomerÅ‘műben". Korábban szakértÅ‘k azt nyilatkozták, Fukusimában kizárt egy Csernobil-típusú katasztrófa.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




