Mesterházy: nemzeti ügy a soros uniós elnökség sikere

Az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője megbeszélésre hívta össze a tagállamok szocialista pártjainak vezetőit, köztük Mesterházy Attilát. A magyar politikussal a plenáris találkozó után külön is tárgyalt elsősorban a magyar uniós elnökségről, illetve az iszapömlés következményeiről.

 Hallgassa meg!

A magyar uniós elnökség európai ügy, amelyet el kell választani a magyar belpolitikától – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetÅ‘je, a Mesterházy Attilával folytatott beszélgetés után. „Nekem funkciómból adódó kötelezettségem, hogy a második legnagyobb európai parlamenti frakció vezetÅ‘jeként együttműködjek Orbán Viktor soros uniós elnökkel” – hangsúlyozta Martin Schulz, aki október 29-én találkozik Brüsszelben a magyar kormányfÅ‘vel, és részletes megbeszélést tartanak az elnökségi programról.

Mesterházy Attila nemzeti ügynek nevezte a soros elnökség sikerét, és megerÅ‘sítette, hogy az MSZP e téren minden segítséget megad majd a kormánynak. A szocialista párt elnöke Brüsszelben tárgyalt Johannes Hahnnal, a regionális ügyekért felelÅ‘s biztossal is. Mesterházy Attila támogatást, közbenjárást kért az osztrák biztostól, aki a szolidaritási alapot is felügyeli.

Magyarország egyébként még nem kért hivatalosan segítséget a szolidaritási alapból, de erre van még ideje, mert a kártérítési igényt a katasztrófa bekövetkezte után tíz héten belül kell benyújtani.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Mesterházy: nemzeti ügy a soros uniós elnökség sikere >