Milliók gyűltek össze az Arafát-hegynél a zarándoklat kezdetén

iszlám Szaúd-Arábia
Krónika Lengyel Miklós MTI  - 2010.11.15. 12:33
Közel hárommillió muzulmán hívő gyűlt össze hétfő reggelre a szaúd-arábiai Arafát-hegy lábánál, hogy a magaslat megmászásával megkezdje az éves nagy zarándoklatot.

Hallgassa meg

Háromszázezer fegyveres, köztük 24 ezer kommandós vigyáz a rendre Mekkában a nagy zarándoklat, a Hadzs idején.

A szaúdi belügyminisztérium jelentése szerint 1,8 millió zarándok érkezett külföldrÅ‘l, ami rekordnak számít. A tömeghez azonban még hozzá adódik a mintegy 200 ezer, a királyságon belülrÅ‘l és más öbölbeli monarchiákból engedéllyel érkezÅ‘ hívÅ‘, illetve a több tízezer illegális zarándok.

Az Arafát-hegy megmászása a minden egészséges muzulmán számára kötelezÅ‘ mekkai zarándoklat egyik kulcsfontosságú eleme, ugyanis az iszlám alapítója, Mohamed próféta ezen hegyen mondta el utolsó prédikációját több mint tizennégy évszázaddal ezelÅ‘tt.

Szaúd-Arábia rengeteg pénzt költ Mekkára. Megindult például a 18 kilométeres metrójárat a szent helyekre, igaz, a légkondicionált metró még nincs teljesen készen, és a hazaiakon kívül csak az Öböl menti államok polgárai vehetik igénybe.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Milliók gyűltek össze az Arafát-hegynél a zarándoklat kezdetén >