Mit tudott Pakisztán bin Laden hollétéről?

Fotó: MTI/EPA/Rehán HánFotó: MTI/EPA/Rehán Hán
Pakisztán washingtoni nagykövete szerint Iszlámábád alaposan kivizsgálja: a helyi hírszerző szolgálatok miért nem derítettek fényt arra, hogy Oszama bin Laden a város közelében él egy erődítményszerű épületben. Kérdés, hogy tényleg nem tudtak-e róla.

Hallgassa meg a 180 perc összeállítását!

Kizárt, hogy nem tudtak Pakisztánban Oszama bin LadenrÅ‘l, annál is inkább, mert egy luxus villát nem lehet „csak úgy” felhúzni – mondta a 180 percben Járai Judit, a Magyar Televízió Panoráma című műsorának szerkesztÅ‘je, a Magyar Rádió volt washingtoni tudósítója, aki többször is járt az elmúlt években Pakisztánban. Ráadásul az al-Kaida vezére egy órányi autóútra lakott a fÅ‘várostól, a titkosszolgálat és a hadsereg nyugdíjba vonult személyiségei közelében – tette hozzá.

Az Egyesült Államok és Pakisztán viszonya ugyanakkor bin Laden likvidálása után nem tűnik feszültebbnek – folytatta a szerkesztÅ‘. „Valószínűleg a pakisztáni vezetés és a titkosszolgálat is tudott Oszama bin Laden ottlétérÅ‘l, és az amerikaiak sem most szereztek tudomást a terroristavezér tartózkodási helyérÅ‘l”. Fontos tudni, hogy Pakisztán atomnagyhatalom, sokkal veszélyesebb, mint akár Afganisztán, ahol „néhány nyomorult tálib harcolgat a hegyek között kies, sivár vidékeken” – magyarázta. Az Egyesült Államok dollár tízmilliárdokat fektetett eddig Pakisztánba éppen azért, hogy megtartsa a szövetségesi rendszerben, kontrollálni tudja és féken tartsa, mint atomnagyhatalmat. Washington érdeke egy stabil Pakisztán – mondta a 180 percben Járai Judit.

Jól begyakorolt támadás

A hétfÅ‘n hajnalban végrehajtott akció a Geronimo hadművelet nevet kapta, miután bin Laden fedÅ‘neve is ez volt az amerikaiaknál. A már több éve beazonosított erÅ‘d 50 kilométerre esik Pakisztán fÅ‘városától. A támadást a helyszínen két tucatnyi tengerészgyalogos kommandós és egy körülbelül ötven fÅ‘s támogató csapat hajtotta végre. A kommandósokat négy Black Hawk helikopterrel vitték a helyszínre.

Nógrádi György biztonsági szakértÅ‘ szerint a profi végrehajtás arra utal, hogy a katonák az erÅ‘d pontos másolatában már többször is begyakorolták az akciót. „HÅ‘kamerával bemérték, hogy az épületen belül melyik ember hol tartózkodik, lefogták technikailag a pakisztáni légvédelmet, így az semmit nem érzékelt az amerikai négy helikopter mozgásából, az épületben felülrÅ‘l lefelé mentek. Egy helikopter azonnal elvitte a holttesteket, az összes többi ember az épületet szÅ‘röstÅ‘l-bÅ‘röstÅ‘l átnézte” – részletezte.

A pakisztáni Abbottabad városában lévÅ‘, öt méteres falakkal körbe vett épület 2005-ben épült, feltételezések szerint már eleve bin Laden számára, de az amerikaiak csak tavaly augusztusban tudták meg, hogy ott valószínűleg egy nagyon fontos ember bujkál. Egy futár vezette Å‘ket nyomra. Az akciót a lehetÅ‘ legnagyobb mértékben titkolták. Még az amerikai kormány legtöbb tagja sem tudott róla, a külföldi szövetségeseket is csak utólag értesítették. Az amerikaiak már elemzik az épületben lefoglalt számítógépeket és adathordozókat, valamint azt is vizsgálják, hogy a pakisztáni vezetésbÅ‘l kik segíthették bin Ladent.

Oroszország is aggódik

 Hallgassa meg!

Oroszországban is tartanak attól, hogy Oszama bin Laden halála után bosszúhadjárat indulhat a kaukázusi területeken vagy akár Moszkvában is civil célpontok ellen. Dmitrij Medvegyev elnök ma aláírta a terrorveszély hivatalos fokozatainak bevezetésérÅ‘l szóló törvényt. A kék az intenzív, a sárga a magas és a vörös a kritikus szintet jelenti. Minden szinthez megfelelÅ‘ intézkedéseket rendeltek, amelyekhez a utasítást kizárólag az államfÅ‘ adhatja ki. Mindez nyilván nem véletlenül történik Oszama bin Laden megölésének másnapján. A Kreml ugyanis egyrészt üdvözölte az amerikaiak akcióját, ugyanakkor maga is tart a bosszútól, mert a Kaukázusban tevékenykedÅ‘ iszlamisták szoros kapcsolatokat ápolnak az al-Kaidával.

Az orosz biztonsági szervek épp két hete ölték meg Csecsenföldön az al-Kaida észak-kaukázusi összekötÅ‘jét, egy szaúd-arábiai férfit. Az oroszországi muszlimok többsége viszont közömbösen fogadta bin Laden halálhírét – legalább is a fÅ‘mufti szerint. De bármit is gondol a Kreml vagy a mufti, az oroszországi terrorfenyegetés mégiscsak az országon belüli jogokra vezethetÅ‘ vissza. Épp ma adtak ki körözést a húsz éves Ibrahim Torsojev ellen, akit egy kaukázusi táborban öngyilkos terroristának képeztek ki, és most potenciális bombaként bolyong valahol az országban, hogy adott alkalommal felrobbantsa magát.

Magyarországon nem nÅ‘tt a terrorfenyegetettség

Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ fÅ‘igazgatója kedden összehívta a Terrorellenes Koordinációs Bizottságot, amelynek tagja többek között a polgári és a katonai titkosszolgálatok vezetÅ‘i és az országos rendÅ‘rfÅ‘kapitány – mondta Tafferner Éva, a TEK szóvivÅ‘je. A bizottság tagjai megerÅ‘sítették, hogy az általuk képviselt szervezeteknek nincs olyan információjuk, , amelyeket Å‘k képviseltek, nem keletkezett olyan információ, amely Magyarország esetleges terrorfenyegetettségére utalna.

A Terrorellenes Koordinációs Bizottság tagjai abban is megállapodtak, hogy még szorosabbra fűzik a különbözÅ‘ szervezetek közötti együttműködést és azonnal megosztanak egymással minden terrorfenyegetéssel kapcsolatos információt – mondta Tafferner Éva.

Utolsó frissítés: 2011-05-04 11:27:06




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Mit tudott Pakisztán bin Laden hollétéről? >