Mol-pakett: a Szurgut egyelőre hallgat

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Az elemzők többsége szerint a cég nem járt rosszul, hiszen majd félmilliárd eurót keresett az üzleten, igaz, a beruházás eredeti stratégiai célját nem érte el.

Hallgassa meg a moszkvai tudósítónkkal készült interjút a 180 percbÅ‘l!

A magyar állam körülbelül 507 milliárd forintért visszavásárolja a Mol 21,2 százalékos tulajdonrészét az orosz Szurgutnyeftyegaztól. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, hogy a korábban felvett IMF-hitelbÅ‘l fizetik ki a vételárat, így az nem növeli az államadósságot és a költségvetési hiányt.

A miniszter szerint a közelmúltban megjelent részvényelemzésekben becsült árnál olcsóbban jutnak a papírokhoz. Orbán Viktor kormányfÅ‘ nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy a Mol stratégiai vállalat, ezért volt fontos a lépés. Az MSZP és az LMP kételyeit hangoztatja, a Jobbik viszont üdvözli a visszavásárlást.

A Szurgutnyeftegaz egyelÅ‘re nem kommentálta az ügyletet, és az orosz kormány szóvivÅ‘i is elzárkóztak minden értékeléstÅ‘l, csak annyit szögeztek le, hogy az állam mindig kész megvédeni a hazai részvényesek érdekeit – ha ilyen kérés érkezik. Az elemzÅ‘k többsége úgy véli: végül is a Szurgutnyeftegaz nem járt rosszul: hiszen majd félmilliárd eurót keresett az üzleten, más kérdés, hogy a beruházás eredeti stratégiai célját nem érte el.

Dimitrij Alekszandrov, az ismert elemzÅ‘ szerint a Szurgutnyeftegaz mindenekelÅ‘tt a Nabucco gázvezeték dokumentációihoz szeretett volna hozzáférni, feltehetÅ‘en a konkurens orosz állami cégek, vagy a kormány megbízásából, ám miután kiderült, hogy a Nabucco nem is olyan fenyegetÅ‘ vetélytárs, viszont a magyar bíróság megakadályozta a tulajdonosi jogok gyakorlását, az oroszok úgy döntöttek: veszteség nélkül visszavonulnak.
 

Utolsó frissítés: 2011-05-25 12:27:34




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Mol-pakett: a Szurgut egyelőre hallgat >