A legutóbbi hírek szerint több ezer áldozata lehet a haiti földrengésnek csupán a fővárosban, Port-au-Prince-ben, és hatalmas károk keletkeztek – jelentette szerdán a Haiti Press Network hírügynökség. Az amerikai földtani intézet 7-es fokozatúra becsülte a földmozgás erejét, az adat többszöri pontosítása után. A földrengés központja a karibi szigetország belsejében volt, alig tizenhat kilométerre nyugatra a fővárostól, Port-au-Prince-től, és mindössze tíz kilométeres mélységben. Az első, nagy erejű földmozgást két, ugyancsak erőteljes, 5,9-es és 5,5-ös fokozatú utórengés követte. Az amerikai földtani intézet egyik szakembere szerint több mint kétszáz éve nem volt ilyen nagy erejű földrengés a térségben.
Szemtanúk és helyi tudósítók sok áldozatról és összedőlt épületekről számoltak be a keleti félteke legszegényebb országából. Egy katolikus segélyszolgálat egyik képviselője, Karel Zelenka Port-au-Prince-ből telefonon azt mondta, hogy „ezrek halhattak meg” a földrengésben. Az amerikai hírügynökség munkatársa jelentette, hogy Petionville településen összedőlt egy kórház. Szemtanúk szerint Port-au-Prince-ben is épületek dőltek össze, és segélykiáltásokat lehet hallani a romok alatt rekedtektől. A CNN hírtelevízió szemtanúkra hivatkozva jelentette, hogy szerte a fővárosban súlyos károkat okozott a földrengés. A haiti rádió szerint károk keletkeztek az elnöki palotában – René Préval államfőnek nem esett baja –, de megrongálódott számos más középület is, beleértve a parlamentet is.
Feltehetően meghalt az ENSZ-misszió vezetője
Súlyos károk keletkeztek az ENSZ haiti főhadiszállásának épületében, illetve más ENSZ-létesítményekben. A csaknem tízezer fős ENSZ-misszió (MINUSTAH) sok tagjának ismeretlen a sorsa. A MINUSTAH rendőri és katonai békefenntartó missziójában közel ötven ország képviselteti magát, de Magyarország nem vesz részt benne.
A haiti ENSZ-misszió vezetője valószínűleg életét vesztette a földrengésben, és azok is, akik a környezetében voltak – közölte Bernard Kouchner francia külügyminiszter. A tunéziai Hedi Annabi, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja a helyi ENSZ-épületben tartózkodott, amikor a nagy erejű földrengés lerombolta azt. 2007 szeptembere óta látta el feladatát Haitin. Korábban eltűntként tartották nyilván, illetve azt mondták róla és másokról, akik az épületben voltak, hogy nincs hír felőlük.
Minden segítségre szüksége van Haitinak - hangsúlyozta az ENSZ főtitkára. Ban Ki Mun elmondta, még nem tudni pontosan, hogy hányan haltak meg, vagy hányan sebesültek meg, de valószínűleg több százra is tehető a halálos áldozatok száma. A kórházak tele vannak sebesültekkel, nem kétséges, hogy humanitárius katasztrófáról van szó. Minden segítségre szükség van, minden ENSZ-tagállamot felszólított a segítségre. Még nincs hír arról, hogy a haiti ENSZ-misszió vezetője, illetve annak helyettese túlélte-e a katasztrófát - mondta az ENSZ főtitkára.
A kínai hivatalos média szerdai jelentése szerint a Haitin szolgáló százhuszonöt kínai ENSZ-békefenntartó katona közül nyolc bizonyosan meghalt a földrengésben, további tizet pedig eltűntnek nyilvánítottak. A China Daily című napilap a kínai mentőszolgálat elnökhelyettesére hivatkozott.
Alain Joyandet, Franciaország nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára értesülésére hivatkozva közölte Párizsban, hogy mintegy kétszáz ember van egy port-au-prince-i nagyszálló, a Le Montana romjai alatt. A luxushotelben mintegy háromszázan lehettek a földrengéskor, és közülük csak körülbelül százan kerültek elő. A szálló nem messze van az ENSZ békefenntartóinak főhadiszállásától, amely szintén összeomlott, és amely miatt a kontingens is valószínűleg nagy veszteséget szenvedett el.
A miniszter elmondta, hogy a békefenntartók megpróbálják összeszedni erőiket és megakadályozni, hogy a lakosok kifosszák fegyverkészletüket. Franciaország két repülőgépet indít szerdán Haitire mentőkkel és segélyszállítmánnyal, az egyiket Martinique-ről a másikat Marseille-ből – mondta Joyandet. Mintegy ezernégyszáz francia állampolgár tartózkodik Haitin, közülük ezerkétszáz a fővárosban.
Szemtanúk szerint káosz uralkodik, és az összedőlt házak miatt járhatatlanok az utak, megszakadt a telefonösszeköttetés, ami nehezíti az áldozatok mentését és a károk felmérését. A pánikba esett fővárosiak kétségbeesetten próbálják kiszabadítani a romok alól a bajba jutottakat, és kutatnak eltűnt hozzátartozóik után az est beállta után is. Egy újságíró helyszíni beszámolója szerint lakosok elkezdtek fosztogatni üzleteket a fővárostól északra. Többen az utcán töltötték az éjszakát azok közül is, akiknek a háza nem dőlt össze, de féltek az esetleges további rengésektől.
Raymond Joseph, Haiti egyesült államokbeli nagykövete a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a földrengésnek valószínűleg katasztrofális következményei lesznek az elszegényedett országra. Barack Obama amerikai elnök közleményében tudatta, hogy Washington folyamatosan figyelemmel kíséri a haiti helyzetet, kész segíteni a szigetország lakóinak, „gondolatokban és fohászokban” velük van. Hasonló tartalmú nyilatkozatot adott ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is. Az Egyesült Államok 72 fős katasztrófaelhárító csoportot küld a karibi szigetországba. A mentőszakemberek hat keresőkutyával, és csaknem negyvennyolc tonna mentőfelszereléssel érkeznek a helyszínre. Az amerikai elnök utasítást adott humanitárius segély előkészítésére, és Kanada, illetve Venezuela is segélyt ajánlott fel a bajba jutott országnak.
A Élelmezési Világprogram (WFP) két repülőgépet küld Haitira élelmiszersegéllyel, egyet Salvadorból, egyet pedig Panamából – közölte a szakosított ENSZ-szervezet latin-amerikai és karibi részlegének szóvivője a spanyol közszolgálati rádióban. A WFP már eddig is kétszáz alkalmazottal volt jelen Haitin.
A haiti földrengés erejét mutatja, hogy erőteljes földmozgást lehetett érezni a Port-au-Prince-től közel négyszáz kilométerre fekvő a kelet-kubai Santiago városában is. A 7-es fokozatú vagy annál erősebb földrengések súlyos károkat okozhatnak nagy kiterjedésű térségben. Don Blakeman, az amerikai földtani intézet elemzője is úgy vélekedett, hogy a későbbiekben súlyos károkról és áldozatokra érkeznek majd hírek. A földrengés miatt a csendes-óceáni cunami-előrejelző központ szökőárriadót rendelt el a karibi térség egyes országaira, Haitira, a Dominikai Köztársaságra, Kubára és a Bahama-szigetekre vonatkozóan, de később lefújták a riasztást.
Utolsó frissítés: 2010-01-18 13:13:21



