„A Híd által vezetett agrártárca és környezetvédelmi minisztérium már magyar nyelvű közleményekben is tájékoztat, míg a Rudolf Chmel vezette emberi jogi és kisebbségügyi kormányhivatal honlapja pedig magyarul is olvasható” – írja a hírportál. A Bumm.sk rámutat: a korábbi szlovák kormányok idején nem igazán volt példa arra, hogy nagyobb teret kapott volna a magyar nyelvű tájékoztatás, a magyar nemzetiségű kormánytagok, szóvivÅ‘k – például a Dzurinda-kormányok idején – legfeljebb szóban tájékoztattak magyarul. A Fico-kabinet alatt ennyi sem valósult meg.
Rudolf Chmel kormányalelnök hivatalának honlapja már magyar nyelven is elérhetÅ‘. „Ami a kisebbségi nyelvi tájékoztatást illeti, nem sokat teketóriáztunk: amint beléptem a hivatalba szeptember közepén, már másnap készültek magyar nyelvű anyagok, pedig még a honlapunk sem volt kész. Ambíciózusabb terveket dédelgettünk, egyelÅ‘re ebbÅ‘l annyi valósult meg, hogy a szlovákon kívül magyar és angol mutációja van a honlapunknak” – fejtette ki Sidó Árpád, a kormányalelnök tanácsadója.
Sidó közölte, magyar nyelvű sajtónyilatkozatok is készülnek, ezek a hivatal honlapján találhatók meg. „Természetesen, ha a kisebbségi szervezetekkel kommunikálunk, magyar nyelven küldjük ki a tájékoztatót és támogatunk minden, kisebbségi nyelvhasználati kezdeményezést, legutóbb például a Nyelvi jogok Szlovákiában című nyelvhasználati útmutató kiadását is” – mondta Sidó.
A Simon Zsolt vezette agrártárcának is lesz magyar honlapja, kampányolni is fognak magyarul. „Minisztériumunk honlapját a közeljövÅ‘ben fogjuk felújítani, megváltozik majd a honlap struktúrája és ezzel egy idÅ‘ben elkészül majd az oldal magyar nyelvű változata is, ami nem csak a sajtóhírek magyar nyelvű fordításait fogja tartalmazni, hanem az alapinformációktól kezdve az éppen legaktuálisabb pályázati felhívásokat is megjeleníti majd” – mondta el Barak Bálint, a tárca sajtófÅ‘nöke.
A novembertÅ‘l újjáalakult környezetvédelmi tárca élére Nagy József került. „Kinevezését követÅ‘en Nagy József miniszter azonnal úgy döntött, hogy a nem szlovák nyelvű médiumokkal való kapcsolattartással egy embert bíz meg, a hazai magyar sajtó részére pedig minden hivatalos sajtóhír, amely a szlovák sajtónak készül, magyarul is megjelenik” – közölte Durica Katalin szóvivÅ‘. Hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartják a magyar nyelvű tájékoztatást, azonban jelenleg nincsenek kapacitásaik magyar nyelvű weboldal üzemeltetésére. Más pártok által vezetett minisztériumok egyelÅ‘re nem adnak ki magyar nyelvű sajtóközleményeket, illetve kisebbségi nyelvű honlapjuk sincs.




