Ramin Mehmanparaszt külügyminisztériumi szóvivÅ‘ kedden kijelentette: Lula elnök egy jólelkű, humanista ember, de valószínűleg nem elég tájékozott ebben az ügyben. Ezért az iráni hatóságok készek elé tárni, hogy milyen fÅ‘ben járó bűnöket követett el az asszony, amelyek alapján a legsúlyosabb ítéletet szabták ki rá, és ezt követÅ‘en Lula elnök számára is világos lesz a helyzet.
Lula szombaton egy választási kampánygyűlésen kijelentette: szeretné megkérni "barátját", Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt, valamint Szajed Ali Hamenei ajatollahot, az iszlám köztársaság vallási és politikai vezetÅ‘jét, továbbá az iráni kormányt, tegyék lehetÅ‘vé, hogy Brazília politikai menedékjogot adjon a nÅ‘nek.
A 43 éves Szakineh Mohammadi-Astianit, kétgyermekes anyát 2006-ban ítélték el, mert férje halála után két férfival is "törvénytelen viszonyt" folytatott, valamint - az IRNA iráni hírügynökség szerint - gyilkosságot és egyéb bűncselekményeket követett el. A halálos ítéletet megkövezéssel hajtanák végre.
Az elmúlt idÅ‘ben komoly nemzetközi kampány indult annak érdekében, hogy a nÅ‘t megmentsék a megkövezéstÅ‘l. Teherán júliusban bejelentette, hogy egy idÅ‘re felfüggeszti az ítélet végrehajtását.




