Nem lesznek magyarok a szabadkai városvezetésben

Szabadkán az elkövetkező időszakban a magyarok kimaradnak a város irányításából. A szerbiai Demokrata Párt és a Vajdasági Magyarok Szövetsége ugyanis nem tudott megállapodni.

Hallgassa meg

Boris Tadic szerb köztársasági elnök Demokrata Pártjának helyi vezetői a múlt héten szorították ki a hatalomból a Vajdasági Magyar Szövetséget. Elvettek két tanácsnoki helyet a magyaroktól, és így a Demokrata Párt abszolút többséget szerzett a helyi döntéshozásban. Tiltakozásul a VMSZ a többi tagját is visszaléptette, mondván, jelképesen nem asszisztálnak a városvezetésben.

Maglai Jenő, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke azt mondta, majdnem borítékolható, hogy a végrehajtó hatalmat kizárólagosan a Demokrata Párt fogja gyakorolni Szabadkán. „Így nem tudják azt mondani, hogy a VMSZ vagy a magyar koalíció gátolja az önkormányzat munkáját, vagy az önkormányzat döntéshozatali mechanizmusait.”

A magyarok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy továbbra is ők vezessenek néhány közintézményt, illetve magyar maradjon a városi képviselőtestület elnöke. E kérdésekről szerdán egyeztetnek ismét.
 

Utolsó frissítés: 2010-02-03 12:42:19




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Nem lesznek magyarok a szabadkai városvezetésben >