Németországban az izraeli államfő

Németországban páratlan biztonsági intézkedések közepette kezdte meg látogatását Simon Peresz. Az izraeli államfő ma - a két ország közötti megbékélést jelző programként - vendéglátójával, Horst Köhler államfővel együtt közösen felkeresi a grunewaldi pályaudvar 17. vágánya melletti emlékhelyet.

Páratlan biztonsági intézkedések közepette kezdte meg berlini látogatását Simon Peresz izraeli államfő, aki kedden - a két ország közötti megbékélést jelző programként - vendéglátójával, Horst Köhler államfővel együtt közösen felkeresi a grunewaldi pályaudvar 17. vágánya melletti emlékhelyet. 1941-től a háború végéig Berlinből mintegy ötvenezer zsidót deportáltak, köztük egyedül az auschwitzi "halálgyárba" a pályaudvar 17. vágányáról összesen mintegy 17 ezer zsidóval 35 szerelvény indult. A deportáltak közül több ezer gyerek volt.

Az izraeli elnök ezt követően Merkel kancellárral együtt nyitja meg a német-izraeli ifjúsági fórumot, amelyen a két ország fiataljai vitatják meg a kapcsolatok múltját és jelenét. Közvetlenül elutazása előtt ennek kapcsán Peresz a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak aggodalommal nyilatkozott arról a közelmúltban végzett felmérésről, amelyből kitűnt: a német fiatalok egy része Izraelt veszélyesebbnek tartja Iránnál.

Értesülések szerint Peresz látogatásának idejére csaknem négyezer rendőrt helyeztek készültségbe. A német sajtó szerint az izraeli államfő az amerikai elnök, Barack Obama után a világ második legveszélyeztetettebb politikusa.
 








MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Németországban az izraeli államfő >