Vádat emeltek Haiti egykori diktátora ellen

Haiti
MTI  - 2011.01.19. 06:44
Fotó: MTI/EPA/Andres Martínez CasaresFotó: MTI/EPA/Andres Martínez Casares
A 25 év után vasárnap váratlanul hazatért Jean-Claude Duvalier-t azért akarják felelősségre vonni, mert államfőként kifosztotta az ország kincstárát.

Sikkasztás és hűtlen kezelés miatt vádat emeltek Haiti egykori diktátora ellen, aki huszonöt éves száműzetéséből vasárnap tért haza, hogy állítása szerint segítsen a földrengés sújtotta ország újjáépítésében. A hatóságok először őrizetbe vették, majd rövidesen szabadon engedték Jean-Claude Duvalier-t, akit azért akarnak felelősségre vonni, mert államfőként kifosztotta az ország kincstárát. Várhatóan bíróság elé kell állnia több ezer ember megkínzásáért és meggyilkolásáért is.

Egy kormányzati forrás szerint az ügyészségi kihallgatása után döntenek a bíróság elé állításáról. Várhatóan azonban sokan fognak magánvádas eljárást is kezdeményezni ellene azok közül, akikkel Duvalier magánrendőrsége elbánt a 15 éves uralma alatt. Valószínűleg fellépnek ellene emberi jogi szervezetek is, hogy felelősségre vonják több ezer ember megkínzásáért és meggyilkolásáért.

Duvalier letartóztatása nem ment simán. Amikor kihozták a szállodájából, több tucat híve várta, és megpróbálta megakadályozni az elszállítását. A rendőrségi gépkocsinak mintegy negyed órát kellett vesztegelnie a parkolóban, mire a fegyveres rendőrség eltávolította a rögtönzött akadályokat.

A "Baby Doc" csúfnéven ismert, most 59 éves férfi a világ legfiatalabb államfőjeként lépett apja, a hatalmat 1957-ben magához ragadó "Papa Doc" Duvalier helyébe 1971-ben, és népfelkelés űzte el 1986-ban. Genfben kedden bejelentették, hogy egy rövidesen hatályba lépő törvény alapján mód nyílik a volt diktátor által svájci bankokba menekített, de később zárolt pénz visszafizetésére Haiti népének. A törvényt Lex Duvalier-nek nevezték el.
 

Utolsó frissítés: 2011-01-19 18:53:59




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Vádat emeltek Haiti egykori diktátora ellen >