Százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorÃtó csomagja miatt. A két legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szervezet, a magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörÃtÅ‘ GSEE és az ADEDY szakszervezeti szövetség közös akciója szinte az egész országot megbénÃtotta. Nem vették fel a munkát például a légiirányÃtók, Ãgy hajnal óta valamennyi járatot törölték a görög reptereken. A szigetek közti kompok sem járnak, a kórházakban csak a sürgÅ‘s eseteket látják el, nem nyitottak ki az állami, önkormányzati hivatalok, az iskolákban nincsen tanÃtás, a rádióban és a tévében pedig nem sugároznak hÃreket, mert az újságÃrók is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.
A sztrájkolók a szocialista kormány múlt héten elfogadott, 4,8 milliárd eurós (1280 milliárd forint) megszorÃtó csomagja ellen tüntetnek. Az éjfélig tartó megmozdulás már a harmadik országos sztrájk szűk egy hónap alatt. Legutóbb február 24-én, elÅ‘tte február 10-én tartottak hasonlót. A két és félmillió munkavállalót, a foglalkoztatottak közel felét tömörÃtÅ‘ két szakszervezet csütörtökre három nagy felvonulást is szervezett a fÅ‘városba.
Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök megértésérÅ‘l biztosÃtotta a sztrájkolókat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetért nem a jelenlegi kormány a felelÅ‘s, és a megszorÃtások elkerülhetetlenek, mert – mint fogalmazott – egyszerűen nincs több pénz.
A parlamentben múlt héten pénteken megszavazott csomag részeként egyebek között befagyasztják a nyugdÃjakat, létszámstopot rendelnek el a közszférában és összesen 360 millió euró értékben csökkentik a közszolgáltatásban dolgozók bérét és juttatásait. Számos bevételnövelÅ‘ intézkedést is bevezetnek, például 2 százalékponttal emelik az általános forgalmi adó mértékét, a dohánytermékek, italok és az üzemanyag adóját pedig alig néhány héten belül már másodszor növelik.
A kormány a csÅ‘ddel fenyegetÅ‘, 300 milliárd eurós államadósság-hegyet igyekszik kezelhetÅ‘ méretűre bontani a kiigazÃtással, és 2012-ig az uniós elÅ‘Ãrásoknak megfelelÅ‘, a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolva 3 százalék alá kÃvánja szorÃtani az államháztartási hiányt, amely tavaly 12,7 százalékra szökött fel.
Â




