Hallgassa megAmerika és szövetségesei 2003-ban indítottak háborút Irak ellen, és azóta sokan kérdezik, hogy melyek a háború valódi okai, és volt-e joga a szövetséges haderőnek megszállni Irakot. George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit miniszterelnök többször is hangoztatta, hogy Szaddám Husszein tömegpusztító fegyvereket halmozott fel, és veszélyt jelent az egész világra.
Később napvilágra került, hogy a CIA már a háború megkezdése előtt tudta, hogy Irak 1995-ben leállította az atom- és vegyifegyver-programját, tehát nem voltak tömegpusztító fegyverei. Sokan sejtették már korábban is, hogy az olaj lehetett az Irak elleni háború célja, és kiderült, hogy a BP és a Shell már egy évvel a háború megkezdése előtt arról tárgyalt a Blair-kormánnyal, hogy hogyan fog részesedni a Szaddám utáni érában az iraki olajkincsből. Ez derül ki azokból a titkos kormányzati dokumentumokból, amelyeket a brit törvények szerint öt évvel a keletkezésük után nyilvánosságra kell hozni, ha valaki kéri. Greg Muttitt, az iraki olajpolitika szakértője kérte, és írt is egy könyvet az iraki háborút kiváltó politikai érdekekről.
Greg Muttitt rádiónk érdeklődésére elmondta, a dokumentumokból világosan kiderül, hogy hónapokkal a háború kitörése előtt vezető politikusok egyeztettek a Shell-lel és a BP-vel. A két cég meg akart győződni arról, hogy részesedni fog az olajvagyonból. Egyértelmű, hogy Amerika és Nagy-Britannia stratégia érdeke az olaj megszerzése volt.
A szakértő kijelentette: a politikusok úgy gondolták, hogy a háborút indító Amerika és Nagy-Britannia fog majd dönteni az olajszerződésekről, tehát ahhoz, hogy a Shell és a BP megállapodásokhoz jusson, a cégeknek „váltaniuk kell néhány szót” az amerikaiakkal is. A vállalatoknak nagy befolyásuk volt az iraki olajtörvény kidolgozására, így elérték, hogy a külföldi cégek központi szerepet kapjanak az iraki olaj kiaknázásában. Ezt korábban soha nem tudták elérni.
Az iraki olajügyi miniszter 2006-ban több multinacionális céggel tárgyalt Washingtonban, de ezekről a tárgyalásokról az iraki parlament hónapokig nem is tudhatott. A tárgyalások egyébként a BP és a Shell mellett az Exxon Mobil vezetőivel folytak, az iraki polgárok érdekeinek figyelmen kívül hagyásával. De az ügy egyre inkább kezdte foglalkoztatni az irakiakat, és 2007-ben komoly politikai kérdés lett Irakban az olaj kiaknázása.
Wagner Péter, a Külügyi Intézet munkatársa azt mondta, az iratok azt mutatják, hogy az olajnak mindenképpen szerepe volt a háború kirobbantásában, de azért nem az olaj volt az egyedüli ok. Hiszen a brit és amerikai érdekeltségű olajcégek bevételei eltörpülnek az amerikai és brit háborús kiadások mellett. Arról nem is beszélve, hogy a mai napig nem fogadták el az iraki olajtörvényt, és látni, hogy az Irakkal szerződést kötő cégek között vannak norvég, francia, orosz és kínai vállalatok is.
Wagner Péter hangsúlyozta, hogy Irak a háború előtt tizenkét éven át szankció alatt volt, azelőttt meg nyolc éven át háborúzott Iránnal, így az olajinfrastruktúrája elég nagy részében tönkrement, és 2003 után semmiképpen sem tudta volna saját erőből a háború előtti szintre hozni a kitermelést. Tehát kénytelen nyugati befektetőket beengedni. A külügyi intézet munkatársa úgy látja, a valódi ellentét nem is az irakiak és a nyugatiak, hanem az iraki kormány és a kurd autonóm terület vezetői között vannak. Mert ez utóbbiak azt akarják, hogy a területükön lévő olaj fölött ők rendelkezhessenek, ezt viszont a központi kormány nem szeretné.
Hogy mégis mi lehetett az Irak elleni háború oka, erre Wagner Péter azt mondta: szerinte amerikai politikusok egy kis, de befolyásos csoportja már sokkal korábban, 1990 óta meg akarta buktatni Szaddám Husszeint. Ez a csoport az 1990-es invázió idején keményen bírálta az idősebb Bush elnököt, hogy miért állt meg a kuvaiti-iraki határon, miért nem üldözte az iraki sereget, és miért nem buktatta meg Husszeint. És ez a csoport került a hatalom közelébe a fiatalabb Bush elnöksége idején. Wagner Péter szerint 2001. szeptember 11. nélkül is megtámadták volna előbb-utóbb Szaddám Husszeint, de kapóra jött a terrortámadás, csak el kellett hitetni a világgal, hogy Irakban vannak tömegpusztító fegyverek.
Wagner Péter abban nem lát semmi kivetnivalót, ha egy kormány és a gazdasági szereplők tárgyalnak bizonyos külpolitikai szerepvállalás előtt, hiszen lehetnek gazdasági szempontok is. Példaként azt hozta fel, hogy Magyarország úgy vállalt békefenntartói szerepet a Balkánon, hogy azt gyakorlatilag semmilyen gazdasági szerepvállalás nem követte. Ő normálisnak tartotta volna, ha a koszovói vagy boszniai misszió vállalása előtt a kormányzat megvizsgálja, hogy ott milyen magyar gazdasági érdekek vannak, lehetnek, és megpróbálja összehangolni, összekapcsolni a különböző szempontokat és érdekeket.
