Összeül az ENSZ-BT a haiti helyzet miatt

Fotó: MTI/AP/The Miami Herald/Patrick FarrellFotó: MTI/AP/The Miami Herald/Patrick Farrell
Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy a testület vizsgálja meg a földrengés sújtotta Haitin uralkodó helyzetet. Ban Ki Mun rövidesen a válságövezetbe látogat.

A BT-ülést Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vezeti majd. Mexikó, kezdeményezését azzal indokolta, hogy a természeti csapás olyan súlyos következményekkel járt, hogy az szükségessé teszi a nemzetközi közösség fokozott szerepvállalását a karibi országban. Ezt a szerepvállalást pedig a világszervezetnek kellene összehangolnia - vélik Mexikóvárosban.

A Vöröskereszt becslése szerint negyvenöt-ötven ezer halálos áldozatot követelt a Richter-skála szerinti 7-es erősségű keddi földrengés, a haiti kormány szerint a kétszázezret is elérheti a halottak száma.

Haitiba özönlenek a külföldi segélyszállítmányok, de René Préval elnök szombaton elismerte: egyelőre nehézséget okoz a segélyek szétosztásának összehangolása. A vöröskereszt helyszíni beszámolója szerint a haiti főváros, Port-au-Prince köztereit ellepik a sebtében felállított ideiglenes alkalmi táborok, amelyek azonban az alapvető higiéniai igényeket sem elégítik ki. Nincsenek sátrak, vagy akár ponyvák. Ugyanakkor emberek tízezrei kényszerültek az utcára, és a szabad ég alatt töltik az éjszakákat. Az emberek elkeseredetten kutatnak élelem után. Az oszlásnak indult holttestekből áradó bűz miatt sokan arcmaszkot viselnek.

Egyre több a fosztogató is, akik az összedőlt üzletek árukészleteit próbálják megszerezni. A rendet a helyszínre vezérelt fegyveres katonai és rendőrcsoportok próbálják megteremteni. Tegnap, a Port-au-Prince főterén összecsaptak a fosztogatók és a rendőrök.

Időközben Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hivatalosan megerősítette, hogy a négy nappal korábbi haiti földrengésben életét vesztette a világszervezet helyi képviseletének vezetője. Hedi Annabi misszióvezető tunéziai diplomata holtteste mellett a békefenntartó misszió székházának romjai között megtalálták Annabi brazil helyettesének, Luiz Carlos da Costának és Doug Coates kanadai rendőrbiztosnak a tetemét is. Ban Ki Mun rövidesen Haitiba látogat, hogy felmérje a természeti csapás következményeit.

Utolsó frissítés: 2010-01-18 13:35:09




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Összeül az ENSZ-BT a haiti helyzet miatt >