Pápai üzenet az ír hívőknek

egyház
Krónika Sárközy Júlia (Róma) - 2010.03.19. 12:16
XVI. Benedek pápa pénteken írja alá az ír katolikusokhoz intézett pásztori levelet, de annak tartalmat a sajtó csak szombaton ismeri meg.

Március 19-én a Szent Családot és az Anyaszentegyházat oltalmazó Szent József ünnepnapján írja alá XVI. Benedek az ír katolikusokhoz intézett pásztori levelet. Amikor az ír egyház papjait szexuális visszaélések vádja érte, idén februárban a pápa a Vatikánban fogadta bíborosaikat, ekkor jelentették be, hogy XVI. Benedek üzenetet küld az ír hívőknek, ez azonban most már nem kizárólag a szigetországnak szól a Németországban, Ausztriában is nyilvánosságra került esetek után. A dokumentum tartalmát a sajtó csak szombaton ismeri meg, de nem kizárt, hogy a pápai sorok már addig is kiszivárognak, ahogy ez a múltban is megtörtént.

A levél értékéről XVI. Benedek a szerdai audiencián beszélt. Azt mondta, reméli, hogy sorait a hívők végig elolvassák nyitott szívvel és hit szellemében, és hogy a levél segítséget nyújt az ír egyház bűnbánásában, gyógyulásában és megújulásában. A Vatikánban akkreditált újságírók most azt találgatják, tartalmaz- e a pápai levél konkrét lépést, megoldást a papok által elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben, ezek jövőbeli megakadályozására.

A levélben a pápa ismét példát mutat majd arra, hogy szava világos, határozott– hangoztatta az olasz sajtóban a Pápai Életvédő Akadémia elnöke Rino Fisichella. Az egyház fellépése nem opció, erkölcsi kötelesség - tette hozzá. Az olasz püspöki kar napilapjában a hittani kongregáció ügyésze adatokat mondott: az utóbbi tíz évben háromezer szexuális zaklatásról kaptak jelentést, ennek 80 százalékát az Egyesült Államokból. A világban összesen négyszázezer pap szolgá, ha csak egyetlen egy eset történt volna, az is sok lenne....- hangsúlyozta Fisichella atya.


 

Utolsó frissítés: 2010-03-19 12:18:40








MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Pápai üzenet az ír hívőknek >