Magabiztosan vette az akadályt az egyik legnagyobb hatáskörrel bÃró agrárbiztosi poszt várományosa, felkészültnek mutatkozott a különbözÅ‘ pártállású képviselÅ‘k egybehangzó véleménye alapján.
A román Dacian Ciolos egyébként eredeti szakmájára nézve agrármérnök, és egy időben, hazájában mezőgazdasági miniszter volt. Az a szempont, hogy Románia korábban nem tudta megteremteni az agrártámogatások felhasználásának intézményi kereteit, és ezért szankciókat kellett hozni ellene, most nem került szóba. A jelölt egyébként az uniós agrárnagyhatalom Franciaország erős támogatását élvezi, Ciolos Franciaországban végezte egyetemi tanulmányait, és mögötte állnak az erős agrárszektorral rendelkező új tagállamok is. Még az utolsó decemberi miniszteri értekezleten Gráf József magyar szempontból kedvezőnek nevezte Ciolos jelölését, és most a meghallgatás után az agrárügyekre szakosodott fideszes euroképviselő, Glattfelder Béla is elégedetten nyugtázta a román jelölt szakértelmét és programját.
Közben továbbra is nyitott kérdés a bolgár jelölt sorsa. Rumjana Zseleva vagyonnyilatkozatát sokan vitatják, és szakmai szereplésével sem elégedett az illetékes bizottság. A holland Neelie Kroes-szal kapcsolatban kizárólag szakmai kifogások merültek fel, de olyan komolyak, hogy kedden pótvizsgáznia kell, vagyis újra a képviselÅ‘k elé kell állnia. A jelenlegi bizottság versenyügyi felelÅ‘se felkészületlennek bizonyult a digitális technológiából, holott új posztján épp az ebbÅ‘l adódó kihÃvásokkal kellene foglalkoznia elsÅ‘sorban.
Barroso kiállt Zseleva mellett
Kiállt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Rumjana Zseleva bolgár biztosjelölt mellett az Európai Parlament elnökének küldött levelében. Az EP-képviselők azért kérték Barroso állásfoglalását, mert a humanitárius segélyezési és válságkezelési tárca élére jelölt bolgár külügyminiszter szerintük nem adott meggyőző válaszokat keddi EP-bizottsági meghallgatásán a hozzá intézett kérdésekre, főként saját pénzügyi érdekeltségeivel kapcsolatban.
Péntek este közzétett válaszlevelében Barroso leszögezte, hogy Zseleva – akit, amellett, hogy külügyminiszter, a bolgár nép kétszer EP-képviselőnek is megválasztott – "rendelkezik a szükséges általános képességekkel, nemzetközi tapasztalattal és európai uniós elkötelezettséggel" ahhoz, hogy betöltse a biztosi funkciót, amelyre a bolgár kormány jelölte.
Â

Hallgassa meg!


