Landi Balázs azt mondta: Sólyom László magánemberként vesz részt a vasárnapi rendezvényen, ezt a külsÅ‘ségekben is kifejezésre kívánja juttatni, s ezért nem kér személyi védelmet. Hozzátette: a tervek szerint csak Å‘ kíséri át a volt államfÅ‘t a hídon. Mint mondta, „talán Komárom szlovákiai oldaláról eléjük jönnek a szervezÅ‘k”.
Landi Balázs szerdán megerÅ‘sítette, hogy - mint azt az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban kedden megjelent nyilatkozatában Hortai Éva, Révkomárom alpolgármestere, a vasárnapi ünnepség társszervezÅ‘je, a Palatinus Társaság tagja mondta - Sólyom László, akárcsak tavaly, most is gyalog megy át a Dunán átívelÅ‘ Erzsébet hídon, és ott várják majd Å‘t a város elöljárói.
A volt köztársasági elnök személyi titkárának közleménye szerint Sólyom László beszédet mond az ünnepi műsor keretében Szent István király lovas szobránál, és este részt vesz a Teátrum Színház ünnepi elÅ‘adásán.
Bugár Béla, a Híd elnöke és a szlovák parlament elnöke a Bumm hírportálnak kedden azt mondta, hogy jelen lesz az ünnepségen. Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke kedden azt nyilatkozta, hogy egyelÅ‘re nem kapott meghívót a koszorúzásra, de ha kap, akkor ott lesz a rendezvényen. A rendezvényre meghívták Daniel Krajcer szlovák kulturális minisztert is, de Å‘ más programja miatt nem tud jelen lenni a rendezvényen.
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke provokációnak minÅ‘sítette Sólyom László látogatását, és ismét élesen kirohant a magyarok ellen. „Ez csak a kezdete annak, ami Szlovákiában történni fog. Az rossz lesz a szlovák nemzet és a szlovák állam számára is” - mondta a pártelnök a SITA hírügynökségnek. A szélsÅ‘ségesen nacionalista politikus problémát lát abban, hogy a szlovák kormányban magyarok is vannak.
A szlovák kormányoldal Sólyom László látogatására nyilvánosan nem reagált.




