10 perccel 3 óra elÅ‘tt, vagyis a csúcsforgalom kezdetén országszerte leállnak a szerelvények. A személyvonatok a legközelebbi állomáson várják be az egy órás munkabeszüntetés végét, és 15 óra 50 perckor indulnak tovább. Az egy órás leállás teljesen felboríthatja a pénteki csúcsforgalmat. Nagyon sokan lekésik majd a csatlakozást. „Mi is akkor káoszt okozunk, mint a kormány a „revitalizációs” tervekkel” - mondták a vasutas szakszervezetek képviselÅ‘i.
A szlovák vasúttársaság a csÅ‘d szélére került, adóssága eléri az egy milliárd eurót, ennek ledolgozására egy konszolidációs programot dolgozott ki a kormány, amely egyebek mellett elbocsátásokkal, és a bérek befagyasztásával számol, összesen 5 ezer embernek mondanak fel. Több mint 200 járatot megszüntettek, illetve átszerveztek. Öt vonalon teljesen leállították a közlekedést, ebbÅ‘l három, a magyar-szlovák határsávon található.
Magyarországon három nemzetközi vonatot érint a szlovák sztrájk – mondta Hackl Mónika, a MÁV szóvivÅ‘jét. A Prágából és a BerlinbÅ‘l a Keletibe érkezÅ‘ vonatok, és a KeletibÅ‘l Belgrádba induló vonatnál 60 perces késésre lehet számítani.
Utolsó frissÃtés: 2011-05-27 14:32:43
Hallgassa meg!


