Haitin a legújabb adatok szerint több mint kétszázezren vesztették életüket a januári földrengés miatt - közölte a miniszterelnök. A Jean-Max Bellerive által bejelentett adat újabb lélektani határt lépett át a legutóbbi, százhetvenezer áldozatról szóló közléshez képest. A kormányfő szerint háromszázezer sebesültet láttak el. Közben Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hivatalosan is felkérte Bill Clinton volt amerikai elnököt, hogy legyen a haiti segélyezés nemzetközi összefogója.
A francia vöröskereszt panaszkodik a kevés adományra
A francia vöröskereszt elnöke panaszkodott szerdán arra, hogy nem tudnak több adományt összegyűjteni az országban, és hogy eddig még csak 11,5 millió eurót gyűjtöttek össze, tÃzszer kevesebbet, mint a 2004-es dél-ázsiai cunami túlélÅ‘inek megsegÃtésére. A szökőár áldozatainak támogatására annakidején 112 millió dollár gyűlt össze Franciaországban. A francia vöröskereszt az elsÅ‘ számú haiti adománygyűjtÅ‘ és szétosztó a Fondation de France után, amely 24 millió eurót tudott összegyűjteni. A vöröskereszt világviszonylatban hárommilliárd dollárt gyűjtött össze a szökőár után.
Jótékonysági koncert Szegeden a túlélők javára
A haiti földrengés áldozatainak emlékére, a túlélÅ‘k megsegÃtésére rendeznek jótékonysági koncertet a Szegedi Nemzeti SzÃnházban; a város szimfonikus zenekara vasárnap Mozart Requiemjét adja elÅ‘. A szegedi önkormányzat és a város két nagy művészeti intézménye, a szÃnház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar az est teljes bevételét a túlélÅ‘k megsegÃtésére ajánlja föl, a NagyszÃnházban jelen lesznek a Magyar Vöröskereszt hivatalos adománygyűjtÅ‘i is.
Â




