Az egyiptomi tiltakozások központi helyszínére, a kairói Tahrír térre látogatott pénteken Mohammed Huszein Tantávi védelmi miniszter magas rangú katonatisztek társaságában. Tüntetők elmondása szerint a miniszter beszélt a katonákhoz, akik harckocsikkal és páncélozott járművekkel vették körül a teret. A katonák nem akadályozzák a tüntetők mozgását, de az iratokat ellenőrzik és motoznak is.
„A hadsereg és a nép egységben van" - skandálták a tüntetők, miután egyikük hangosbeszélőn bejelentette, hogy Tantávi a téren tartózkodik. A miniszter ismét elmondta, hogy Mubarak nem jelölteti magát hatodszorra is a szeptemberi elnökválasztáson, majd a tüntetőkhöz fordulva arról beszél, győzzék meg az ellenzéki vezetőket, hogy fogadják el a hatalom által felkínált lehetőséget a párbeszédre. A Muzulmán Testvériség legfőbb vezetőjére, Mohammed Badie korábban kijelentette: hajlandó tárgyalni Omar Szuleimán alelnökkel, de csak Mubarak távozása után.
Fogytán a türelem
Előzőleg kormánypárti és ellenzéki tüntetők újból összecsaptak Kairó belvárosában. Az ellenzéki tüntetők fogadkoznak: ha Hoszni Mubarak nem mond le, pénteken lerohanják az elnöki palotát. Az egyiptomi elnök azt mondja, távozna a hatalomból, de attól tart, hogy ha lemond, káoszba süllyed az észak-afrikai ország. Hoszni Mubarak az amerikai ABC televíziónak adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy az elmúlt napok utcai összecsapásaiért nem a kormány, hanem az ellenzéki Muzulmán Testvériség a felelős.
Több újságíró is megsérült a zavargásokban. Legutóbb a svéd közszolgálati tévé újságíróját késelték meg, állapota súlyos. Több forgatócsoportot nem engednek dolgozni a hatóságok, újságírókat vettek őrizetbe. A Bizottság az Újságírók Védelméért nevű szervezet adatai szerint egy nap alatt 24 újságírót állítottak elő és huszonegyet támadtak meg Egyiptomban.
Washington Mubarak azonnali távozásáról tárgyal?
Egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő, azt közölte, hogy az Obama-kormányzat már Mubarak elnök azonnali távozásáról és egy, a hadsereg által támogatott ügyvivő kormány megalakításáról tárgyal egyiptomi felsővezetőkkel. A megalakítandó új egyiptomi kormányzat feladata lenne a szabad és tisztességes választások megszervezése az év vége felé. A The New York Times előzőleg arról írt, hogy az Obama-kormányzat egyiptomi illetékesekkel tárgyal egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Hoszni Mubarak egyiptomi elnök azonnali hatállyal lemond, és átadja a hatalmat egy Omar Szulejmán alelnök vezette megalakuló átmeneti kormánynak. A nemzetbiztonsági tanács szóvivője korábban csak annyit mondott: azokról a lehetőségekről tárgyalnak, amelyek előmozdíthatják a hatalomváltás békés átmeneti folyamatát. A szóvivő hangsúlyozta: több lehetőséget megvitattak az egyiptomiakkal, de a döntéseket az egyiptomi népnek kell meghoznia.
Egy szintén meg nem nevezett másik amerikai tisztségviselő arról számolt be, hogy a Fehér Ház bírálta a hírszerző szerveket a tunézai forradalommal és az egyiptomi zavargásokkal kapcsolatban. Obama állítólag elégedetlen amiatt, hogy nem jelezték előre: a tunéziai tüntetések Zin el-Abidin Ben Ali elnök hatalmának megdöntéséhez vezethetnek.
Utolsó frissítés: 2011-02-04 16:49:07



