Göteborgban a rendÅ‘rök három demonstrációt engedélyeztek elÅ‘zetesen, kettÅ‘ben a hamarosan elkészülÅ‘ mecset mellett a harmadikban a mecset ellen vonultak fel fiatalok. Már déltájban gyülekezni kezdtek a nemzeti demokraták, és hozzájuk csatlakoztak más nacionalista csoportok is, svéd és narancssárga zászlókat lengetve, de összesen nem voltak többen, mint száz-százötven fÅ‘.
Legalább tízszer ennyit számláltak a mecset mellett tüntetÅ‘k, ám ezek jóval radikálisabbak voltak, ahogy azt mutatja, hogy közülük tartóztattak le résztvevÅ‘ket a rendÅ‘rök. Harmincöt fiatalt kiemeltek a tömegbÅ‘l, amikor megpróbálták áttörni a kordont, és ezek közül négyet elÅ‘ is állítottak.
A tíz évvel ezelÅ‘tti göteborgi zavargások, és az azt követÅ‘ rendÅ‘ri túlkapások óta nem volt lehetÅ‘ség ekkora összecsapásra, ám most a rendÅ‘rök semmit sem hagytak a véletlenre. A két tüntetÅ‘ csoportot sikeresen választották szét, így azok nem is találkoztak egymással.

Hallgassa meg!


