Tüzet nyitott a libanoni légvédelem behatoló izraeli vadászgépekre

A libanoni légvédelem többször is tüzet nyitott hétfőn négy izraeli vadászrepülőgépre, amelyek kis magasságban átrepültek Dél-Libanon felett – közölte a libanoni hadsereg egyik szóvivője.

„A légvédelmi tüzérség tüzet nyitott négy ellenséges izraeli repülőgépre, amint azok ma reggel átrepültek Mardzsajún térsége felett” – mondta a szóvivő. A francia hírügynökség egyik ottani tudósítója szerint összesen mintegy hetvenszer vették célba a behatoló Phantom típusú izraeli vadászgépeket. A libanoni hadsereg szinte naponta számol be az ország légterének izraeli megsértéséről, de csak akkor vezényel tüzet, ha az ellenséges gépek a légvédelmi ágyúk lőtávolságába kerülnek.

Az ENSZ libanoni békefenntartó erejének (UNIFIL) egyik szóvivője, Andrea Tenenti hangsúlyozta, hogy az ismétlődő izraeli berepülések súlyosan sértik a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) 1701-es számú határozatát, amely pontot tett Izrael és a síita Hezbollah mozgalom között 2006 nyarán lezajlott dél-libanoni háború végére. Közlése szerint a múlt héten nagy számban regisztráltak ilyen izraeli légtérsértéseket, és ezek miatt mindannyiszor tiltakoztak az izraeli hadseregnél, illetve jelezték azokat a BT felé.

Izrael azt hangoztatja, hogy a libanoni területek fölött végrehajtott repülésekre szüksége van ahhoz, hogy szemmel tarthassa a Hezbollah fegyvercsempész akcióit, amelyek felrúgják ugyanazt a BT-határozatot.

Utolsó frissítés: 2010-01-11 14:37:47




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Tüzet nyitott a libanoni légvédelem behatoló izraeli vadászgépekre >