Iránban egy védelmi tiszt azt jelentette a helyi hírügynökségnek, hogy egy újabb számítógépes támadást fedeztek fel, egy Csillagok nevű vírust. Az új romboló programot szakértÅ‘k vizsgálják - mondta -, de az újabb támadás célját és mértékét nem részletezte az iráni beszámoló.
A mai bejelentés szerint a Csillagok nevű vírus eleinte csak kisebb károkat okoz, és kormányzati utasításoknak álcázza magát. Irán atomprogramját, az urándúsító centrifugák működését tavaly megbénította egy számítógépes féreg. Mai nyilatkozatában az iráni védelmi szakértÅ‘ ezt még mindig veszélyesnek minÅ‘sítette, bár eddigi iráni bejelentések szerint a vírust felfedezése után semlegesítették.
Iránban Izraelt és Amerikát vádolták meg, és cyber háborút véltek a háttérben, amelynek célja az ország atomprogramjának megakadályozása. Az iszlám köztársaság hivatalos bejelentése szerint csupán békés célokra kívánják felhasználni a nukleáris létesítményeket, de Teherán a múltban többször megakadályozta az építkezések nemzetközi ellenÅ‘rzését, és emiatt az ENSZ szankciókat határozott el Irán ellen.

Hallgassa meg


