Haják-Szabó Mária (Pozsony) Határok nélkül - 2011.03.18. 19:03
Hallgassa meg a Határok nélkül összeállítását!
Nem értett egyet a zárónyilatkozat szövegével, ezért a magyar delegáció nem írta alá a dolkumentumot, és idÅ‘ elÅ‘tt elhagyta a visegrádi országok, valamint Bulgária, Románia és Montenegró emberi jogi parlamenti bizottságainak pozsonyi tanácskozását.
Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke a tanácskozás után a Krónikának elmondta: a nyilatkozat eredeti tervezete túl általános volt. A magyar fél három javaslatot tett. Az egyik magyar javaslatot, hogy a tanácskozás utaljon Magyarország és Lengyelország európai uniós elnökségére és annak prioritásaira, elfogadták. A kisebbségekre és a romákra való utalást azonban - ami a második és a harmadik magyar felvetés volt - Anna Belousovová, a szlovák parlament illetékes bizottságának elnöke, az ülés házigazdája határozottan elutasította, mert szerinte ezek nem tartoztak az ülés témájához.
A szlovák politikus úgy fogalmazott, a többiek egyhangúlag megszavazták a közös nyilatkozatot, és ez azt jelenti, hogy nem azonosulnak a magyar küldöttség álláspontjával. Úgy vélekedett: az emberi jogok fogalmába beletartoznak a kisebbségi jogok is, ezért nem kell külön megemlíteni Å‘ket.
Újabb bírálat a szlovákiai nyelvtörvénynek
Hallgassa meg beszámolónkat! Pozsonyban a Magyar Koalíció Pártjának vezetÅ‘ivel tárgyalt az Emberi Méltóság Tanácsának kétfÅ‘s küldöttsége. A felek megállapodtak az együttműködésrÅ‘l és a kölcsönös tájékoztatás részleteirÅ‘l. Amint azt Lomnici Zoltán elnök kifejtette, megdöbbenéssel értesültek arról, hogy meggyalázták Esterházy János kassai szobrát. Esterházy János volt az a politikus, aki 1942-ben egyedüliként állt ki az emberi méltóság mellett, és nem szavazta meg a zsidók deportálását.
Az Emberi Méltóság Tanácsa Vereckénél, a megrongált magyar emlékműnél hajtott fejet az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc hÅ‘sei elÅ‘tt. E két sajnálatos emlékműgyalázás és rongálás azt bizonyítja, hogy sok tekintetben romlik a határon túli magyarság helyzete – jelentette ki Pozsonyban Lomnici Zoltán. Olyan emberi jogi kérdések, amelyek a második világháború után evidenciának számítottak, most gondot okoznak – tette hozzá. Ilyen például a szabad anyanyelv használati jog, amelynek szlovákiai korlátozása szembemegy az uniós normákkal.
Az Emberi Méltóság Tanácsa apolitikus szervezet, de az említett problémák is indokolják, hogy felvegyék a kapcsolatot a határon túli magyarok hiteles képviselÅ‘ivel, köztük a Magyar Koalíció Pártjával.
Kövessen minket a Twitteren: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2011-03-19 12:40:41



