A pápa elfogadta a gyerekeket molesztáló belga püspök lemondását. Bruges egyházi elöljárója távozó levelében elismerte, hogy egyszerű papként, később pedig püspöki kinevezése után is megrontott gyermekeket, amiért most megbocsájtást kért.
A héten ez már a harmadik püspöki lemondás: gyermekek bántalmazása, megrontása miatt szerdán a németországi Augsburg püspöke, csütörtökön pedig egy ír püspök lemondását fogadta el XVI. Benedek pápa. Az Angol-Walesi Katolikus Püspöki Konferencia példátlanul önkritikus közleményt adott ki, amelyben bocsánatot kérnek a gyermekekkel szembeni visszaélésekért, és rettenetes bűncselekménynek nevezik az egyházi személyek által elkövetett visszaéléseket.
Közben az Egyesült Államokban egy pedofil pap áldozata beperelte a Vatikánt. A perirat nevesíti a jelenlegi pápát, Joseph Ratzingert, aki akkoriban a Hittani Kongregáció vezetője volt. Az egykori áldozat azt követeli, hogy az egyház hozzon nyilvánosságra minden olyan ügyet, amikor papok rontottak meg gyerekeket.
Botrányt okozó papi lista Magyarországon?
Két püspök eljárást kezdeményezett egy papokat homoszexualitással vádoló honlap miatt, amely azonban már eltűnt az internetről - írta pénteki számában a Népszabadság. A honlapon a magyarországi katolikus egyházban szolgálatot teljesítő melegeket próbálták lajstromba venni a készítők. Az oldal már nem elérhető, de az újság birtokába került. A 2007-es állapotot tükröző, nyomtatott változat huszonöt katolikus pap, egyházi tisztségviselő, közöttük három püspök nevét tartalmazza. A weblap miatt a Népszabadság információja szerint Beer Miklós váci és Spányi Antal székesfehérvári püspök feljelentést tett.




