A most elfogadott rendelkezések szerint az év végéig meghosszabbítják a munkanélküli segélyt és az állástalanok egészségügyi támogatását, valamint kedvezményt kapnak a nehéz helyzetben lévő cégek. Elemzők szerint a kormányzó demokraták legfőbb célja a tíz százalékhoz közelítő munkanélküliség csökkentése a novemberi kongresszusi választások előtt.
A szenátusban szerdán elfogadott törvény nagyrészt az eddigi kormányzati politika folytatását jelenti. Az állástalanok munkanélküli-segélyét és egészségügyi támogatását ez év végéig meghosszabbítják, a vállalatok pedig ismét igénybe vehetik majd azt az összesen 25 milliárd dolláros adókedvezményt, amely a múlt év végén elvben lejárt. A pénzszűkében lévő szövetségi államok 25 milliárd dollárt kapnak ahhoz, hogy kifizethessék a szegények egészségügyi ellátását célzó Medicaid kormányzati program költségeinek rájuk eső részét.
A 149 milliárdos kiadást részben ellensúlyozza, hogy az adórendszerben meglévő joghézagok megszüntetésével 37 milliárd dollárral nő a szövetségi költségvetés bevétele.




