A rendőrség legalább nyolc embert őrizetbe vett a menet végén, mert felszólítása ellenére az illetők nem hagyták szabadon a járdát a Fehér Ház előtti Pennsylvania Avenue-n. Az őrizetbe vettek között volt Cindy Sheehan ismert polgárjogi aktivista, aki Barack Obama jelenlegi amerikai elnök letartóztatását is követelte. Erről beszélt támogatóinak a felvonulás kezdete előtt, majd a menetben a Fehér Házhoz érve azt kiabálta: „Tartóztassátok le azt a háborús bűnöst!”
A tüntetők az elnöki épülettel szemben fekvő Lafayette parkban gyűltek össze, és átvonultak a belvároson. Útközben megálltak a Halliburton hadiipari vállalkozásnál, a jelzáloghitel bankárok szövetségénél és a The Washington Post irodáinál.
A tiltakozást veteránok szervezték Sheehannek és Ralph Nadernek, az amerikai fogyasztóvédelem nagy öregjének közreműködésével. Kevesebben vettek rajta részt, mint az elmúlt években – 2006-ban és 2007-ben tízezrek vonultak fel – noha a szervezők arra számítottak, hogy a háborúkat ellenzők ügye újabb lendületet vesz Obama azon döntése miatt, hogy több katonát küld Afganisztánba.
Utolsó frissítés: 2010-03-31 18:59:26



