Washington 1200 milliárd dollárt pumpált a bankokba

Fotó: Flickr/KellyB.Fotó: Flickr/KellyB.
Hosszú pereskedés után most hozták nyilvánosságra az adatot: ezerkétszáz milliárd dollárt költött 2008-ban az amerikai kormány a nagybankok feltőkésítésére. Ebből európai pénzintézeteknek is jutott.

Hallgassa meg!

Több mint ötszáz úszómedencét lehetne megtölteni egydollárosokkal abból a pénzből, amit az amerikai kormány a Feden, vagyis a jegybankon keresztül juttatott az amerikai nagybankoknak a hitelválság három évvel ezelőtti kezdete óta. Ezerkézszáz milliárd dollár volt ez az összeg, jórészt emiatt került most adósságválságba az Egyesült Államok. Azt azonban, hogy mennyi pénzt kaptak a bankok, nem szerették volna közölni, hoszú pereskedés után most hozták csak nyilvánosságra az adatokat. A bankok ugyanis a banktitokra hivatkozva szerették volna titokban tartani még azt is, ki kapott az állami dollárokból.

Pedig botrány már eddig is volt, kitudódott, hogy azok a pénzintézetek is milliódolláros bónuszokat adtak az igazgatóságnak, amelyeket csak az állami mentőöv húzott ki a bajból. Az amerikaikat nemcsak ez dühítette fel, hanem az is, hogy a pénz jelentős részét európai bankok kapták. Ezzel a Fed, úgymond, a válság továbbterjedését akarta megakadályozni. A lakossági tiltakozási hullámot az is erősíti, hogy úgy tűnik, csak bizonyos, „tűz közelében álló” pénzintézetek kaphattak az olcsó állami pénzből, így felmerült a mutyizás gyanúja is.
 

Utolsó frissítés: 2011-08-23 15:33:19




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Washington 1200 milliárd dollárt pumpált a bankokba >