Állami elismerések popzenészeknek

kitüntetés zene
Krónika Diós Judit - 2010.03.15. 21:26
Kossuth-díj, Érdemkereszt, Lovagkereszt, Érdemrend - kitüntetések magyar popzenészeknek. Mintha idén március 15-én többen kaptak volna közülük elismerést, mint korábban, most erre a művészcsoportra nagyobb figyelem irányul, mint azelőtt.

Hallgassa meg!

Kossuth-díjat kapott Lovasi András, a Kispál és a Borz zenekar vezetője, aki több filmben is szerepelt. Lovasi András egyébként 1999-ben már kapott állami kitüntetést, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. „A WC-ben tartottam régen a kitüntetéseimet egész egyszerűen azért, mert volt egy nagyon szép kék polcrendszer, amit a vendégeim mindig nyugodtan nézegethettek. Ezt én viccesnek gondoltam. Ez megszűnt már átépítés következtében, úgyhogy most a szobámban vannak a különböző szakmai, illetve a közönség által kapott elismerések. És most valószínűleg ez a díj is oda került” – mondta Rádiónknak. Az énekes-dalszerző 2009-ben indult az európai parlamenti választásokon a Lehet Más a Politika listáján.

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta Tariska Szabolcs, az Amorf ördögök zenekar alapítója, szövegíró.

Ugyancsak a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta Kis Tibor zenész- képzőművész, a Quimby zenekar tagja.

Kitüntetésben részesült a húsz éve alakult Republic is. A zenekar tagjai a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehették át.

Most ismerték el a 2006-os A szabadság vihara című amerikai dokumentumfilm producereit is: Andy Wajnát és Quentin Tarantinot, akik a középkeresztet vehetik majd át a konzultól. A film az ’56-os melbourne-i olimpia vízilabda-elődöntőjét idézi fel, amikor a magyar és a szovjet csapat mérte össze erejét egy hónappal a magyar forradalom leverése után.
 

Utolsó frissítés: 2010-03-15 21:48:09




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Kultúra > Állami elismerések popzenészeknek >