Hallgassa meg!
A vándorló író sokfelé megfordult a világban, idealista eszméktől hajtva kutatta a múltba veszett értékeket, de mindvégig szülővárosa, Kassa maradt számára a legkedvesebb, s vált az életmű jellegzetes helyszínévé, motívumává, s talán jelképévé is. Az Európa Kulturális Fővárosa Kassa 2013 nevű szervezet a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen készített elő és valósított meg egy emlékkörutat, amelyet a múlt héten, pénteken avattak fel a szlovákiai városban.
Az emlékkörút szlovák állomásai közé tartozik többek között a Thália Színház Márai Stúdiója, az egykori Megay cukrászda, ahol az író megismerkedett későbbi felesével, az emlékház, valamint a Grosschmid-család kedvenc kirándulóhelye, a Bankó. Természetesen a körút részét képezi az író szülőháza is, melyet csak a közelmúltban sikerült pontosan beazonosítani.
Budapesten viszonylag kevés olyan, Máraihoz köthető helyszín van, amely eredeti állapotában megmaradt, ezért az útvonal összeállításánál inkább arra törekedtek, hogy az író alkotásaihoz és az életmódjához kapcsolódó helyeket mutassák be, mondta el Mészáros Tibor, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. Így került az útvonalba az egykori Mikó utcai ház, és az azon található emléktábla, a Rudas fürdő vagy a Centrál Kávéház.
A határokon átívelő program uniós támogatásból valósul meg, s részét képezi még egy mintegy négyívnyi terjedelmű, négy nyelven megjelenő brosúra, amely bővebben mutatja be a helyszíneket, de készül egy életrajzi dokumentumfilm is szlovák és magyar alkotók részvételével.
Utolsó frissítés: 2011-07-31 12:00:09



