Az új miniszteri biztos egyelőre nem is vállalkozott sem helyzetértékelésre, sem tervezésre az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában, azt mondta, ennek csak egy higgadt vizsgálat után van értelme. Ha intézményt vezet valaki, a pénzt úgy kell kezelnie, mintha saját zsebéből fizetne, az ember ne menjen hitelekbe, ne költekezzen túl, annyiból éljen, amennyi van - hangsúlyozta Horváth. Hiller miniszter úr utolsó intézkedései egyikeként 4,7 milliárdra csökkentette az Operaház a költségvetést, amit persze jó lenne 5,3 milliárdra feltornászni, de botorság lenne most ezt követelni - tette hozzá. Azt mindenesetre el kell dönteni, hogy az Erkellel vagy a nélkül működik-e tovább az intézmény, ha ugyanis az Erkel Színház nem lesz az Operaház része, akkor nem kell ennyi pénz.
Horváth megerősítette, de korainak tartotta kommentálni azt a laphírt, hogy az Operaház 42 millió forintot fizet azért, hogy eladják a jegyeit, szerinte ehhez is meg kell várni az átvilágítás eredményét, azt ugyanakkor hozzátette, hogy az újságban megjelent három színház közül árbevétel arányosan még mindig az Operaház fizeti a legkevesebbet, 5,25 százalékot a jegyekért.
A miniszteri biztos a főigazgató jövőjéről sem beszélt, csak annyit mondott: nem azért érkezett, hogy elkezdjen embereket kirúgni, de ha valaki hibázott, annak mennie kell. Az első karmester, Kovács János távozásáról felröppent hírekről a biztos csak annyit mondott, úgy tudja, Fischer Ádám nem szeretne együtt dolgozni vele, ugyanakkor Kovács a ház emblematikus figurája, a társulat szereti, és olyan ember, aki bármilyen előadást két próbával jó szinten hoz. Egy olyan kincs a háznak, amelyet tartani kell – fogalmazott Horváth, aki miniszteri biztosként úgy gondolja, Kovács Jánosnak maradnia kellene.
Utolsó frissítés: 2010-09-11 10:26:51

Hallgassa meg!


