Hallgassa meg!
A budapesti Loyola Café, mint a neve is mutatja, az 1540-ben pápai áldást szerzõ rendtartomány alapítójáról, Loyolai Szent Ignácról kapta a nevét. A Jézus Társaságaként is ismert szerzetesrend, mely létszámát tekintve a legnagyobb a világon, nevelés, oktatás és lelkigyakorlat mellett médiával és szociális munkával is foglalkozik.
Budapesti kávéházuk, a jezsuita kultúrsziget Józsefváros szívében található, az egykori Rajk László Szakkollégium pincéjében. Vértesaljai László atya kezdeményezésére jött létre a „párbeszéd háza” – mondta a Kossuth Rádiónak Jakab Péter, a kávézó vezetÅ‘je.
A Loyola Café mellett színházteret, kápolnát is kialakítottak az épületben, ahol nemrég táncházat tartottak. Megrendezték a jezsuita bloggerek találkozóját is, amelyen részt vett Kiss Ulrich, Kovács Lajos, Koronkai Zoltán, és Kenyából élÅ‘ben bejelentkezett Patsch Ferenc is.
Kiss Ulrich évekkel ezelÅ‘tt egyik diákjától kapott kedvet a blogíráshoz. Bár az internetes napló hatása gyorsan eltűnik, az olvasóknak igényük van arra, hogy a világban jobban és gyorsabban tájékozódjanak, másrészt reagálhatnak is a bejegyzésekre – magyarázta a társadalomkutató.
Jezsuita bloggerek találkozójaAlapvetÅ‘ társadalmi kérdéseket és evangéliumi üzeneteket boncolgatnak napi bulvárhÃrek kapcsán. | Komolyan, Bartók szellemében2012.05.22. 07:52
|




