Finnugor nép-e a magyar, vagy ez csak a Habsburg ház által megrendelt megalázó dogma? A Fidesz új kulturális államtitkára akár genetikai próba alá is vetné a finnugor elméletet. Raskó István, a Szegedi Biológiai Genetikai Intézet professzora szerint az eddigi kutatások már kimutatták, hogy a mai magyar, illetve székely populáció semmiben sem különbözik a többi európai néptől. A tudós úgy véli, nem biztos, hogy ilyen típusú programra kellene költeni a kutatásokra fordítható szűkös forrásokból.
A rendszerváltás óta a Jobbik az első olyan párt, amelyik választási programjába emelte a magyar őstörténet kutatását. Szerintük ugyanis szándékosan elhallgatták azt, hogy kik is a magyarok valódi rokonai. Ennek kutatására még egy Magyar Őstörténeti Intézet létrehozására is ígéretet tettek. A Jobbik szerint hamis a finnugor elmélet és az a Habsburg-ház megrendelésére született, célja pedig a magyarok büszkeségének megtörése volt. Ami idővel a szovjet megszállás alatt dogmává minősült.
Ungváry Krisztián történész szerint nem most először emeli valaki politikai szintre a magyarok őstörténetét: már jóval a Jobbik színrelépése előtt is foglalkoztak Magyarországon a szkíta és sumér eredettel, azaz a turanizmussal. A harmincas években ugyan a politikai elit nem ismerte el ezeket, de a kétszer is miniszterelnökké választott Teleki Pál hatására egyre inkább elfogadottá vált. Az akkori keresztény egyházak akkor sokkal jobban irtóztak az effajta pogány eszméktől, mint mostanság – magyarázta a történész.
Nem csak a Jobbik kutatna az eredeti rokonok és az eredeti őshaza után, hanem a Fidesz is. Szőcs Géza, a második Orbán-kormány kulturális államtitkára genetikai vizsgálatokat is végeztetne a magyarok rokonságának feltérképezésére. A politikus a HVG-nek azt nyilatkozta: anakronisztikusnak tartja, hogy a nemzeti tudatot még ma is egy szerencsétlen – mert kizárólagos – finnugorista elmélet dogmái közé próbálják beszorítani. Szőcs nem gondolja, hogy ha rokon népre bukkannának, akkor ez összeborulásos testvéri viszonyt jelentene. Az államtitkár szerint ugyanis a magyarhoz genetikailag az egyik legközelebb álló nép a román. Az indexnek pedig úgy fogalmazott: kíváncsi arra, hogy a finnugor elmélet hogyan állja ki a genetikai összevetés próbáját.
"A magyarok semmiben sem különböznek a többi európai néptől"
A kulturális államtitkár nyitott kapukat dönget. Ugyanis a Szegedi Biológiai Genetikai Intézete az MTA-val közösen éppen két éve fejezte szintén erre vonatkozó kutatását.
Raskó István, a szegedi kutatóintézet genetikus professzora szerint össze lehet hasonlítani az azonos földrajzi régióban élő emberek genetikai örökítőanyagának változatosságait, de több kérdés is felmerül a vizsgálatok kapcsán. „Az első probléma az, hogy mi a populáció. Mi határozza meg azt, hogy magyar, mi határozza meg azt, hogy román, és mi határozza meg azt, hogy szlovák – genetikailag?”
A szegedi intézet és az MTA közös kutatásának célja az volt, hogy jellemezzék, a Kárpát-medence lakói – egy történeti idősorrendben vizsgálva – mennyire hasonlóak, vagy mennyire különbözőek a különböző földrajzi régiókban élő népcsoportokkal. „Ehhez azt csináltuk, hogy honfoglalás korból származó régészetileg azonosított csontleleteket, amelyeket az MTA régészeti intézetének kutatói azonosítottak, vizsgáltunk és összehasonlítottuk ennek a genetikai változatosságát a ma élő magyar és a ma élő székely, Korond környéki emberek örökítő anyagával.”
Az eredmények alapján az Árpád-kori, illetve honfoglalás-kori leletek két csoportra oszthatók. Az egyikbe a lovas temetkezéssel, gazdag régészeti leletanyaggal talált csontvázak tartoznak, a másikba, a szerény leletanyagot tartalmazó köznépi sírok emberi maradványai. „Azt találtuk, hogy a lovas temetkezéssel eltemetett emberek anyai örökítő vonalukat tekintve egy bizonyos nagyobb százalékú ázsiai típusú jellegzetességeket hordoztak, mint a köznépi temetőké. A köznépi temetők leletanyaga pedig nagyon hasonló volt a ma élő magyar, ma élő románhoz.”
Raskó István szerint vizsgálataik alapján a mai magyar, illetve székely populáció semmiben sem különbözik a többi európai néptől. „A finnek megcsinálták ugyanezt saját maguknak, és ők is ugyanerre a következtetésre jutottak. Magyarul: azt lehet mondani, hogy a magyarság semmiben nem különbözik a székelységtől, a románságtól, a szlovákságtól, a zsidóságtól, a finnektől, mert európai típusú népek vagyunk. Azt mondom, hogy egy ilyen típusú vizsgálatnak egy olyan országban, ahol az elmúlt időszakban kevesebb mint 1 százalékát költötték a GDP-nek kutatásfejlesztésre, szemben az EU közel 2 százalékos átlagával, nem biztos, hogy ez a legfontosabb program” – mondta a Szegedi Biológiai Genetikai Intézet professzora.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-06-18 19:17:10

Hallgassa meg!


