Magyar Rádió Szimfonik Live kedden a Szigeten

Fotó: MR/Neubauer Rudolf – archívFotó: MR/Neubauer Rudolf – archív
Este nyolc órától nagyzenekari hangszerelésben szólal meg tizenegy hazai előadó két-két száma a Világzenei Nagyszínpadon.

 Hallgassa meg!

Az immár VOLTfólió-díjas PetÅ‘fi Rádió 2010-ben nagy sikerrel mutatta be Szimfonik nevű programját, amelynek keretében egy rockegyüttes és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara hozott létre új produkciót. A Sziget nulladik napján folytatódik a program: tizenegy hazai zenekar két-két dalának nagyzenekarra hangszerelt változata mutatkozik be élÅ‘ben este nyolc órától a Világzenei Nagyszínpadon.

A PetÅ‘fi Rádió vezetÅ‘je, Koltay Gergely által kiválasztott számokat a Magyar Rádió Szimfonik karmestere, Balogh Sándor dolgozta át, és az elmúlt napokban, a próbák alkalmával rögzítették is a dalokat a Magyar Rádióban. A produkció a könnyűzene irányába megy el, amelyben felfedezhetÅ‘k a szimfonikus színek is – mondta a Kossuth Rádió hétfÅ‘ reggeli műsorában a karmester. Balogh Sándor bízik benne, hogy a koncertek felkeltik a fiatalok érdeklÅ‘dését a szimfonikus hangversenyek iránt is.

Utolsó frissítés: 2011-08-10 06:25:27




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Kultúra > Magyar Rádió Szimfonik Live kedden a Szigeten >