A kampány és programsorozat célja, hogy ösztönözze és elősegítse az elszegényedett családok, gyerekek és szülők rendszeres olvasását. Az olvasás, mint eszköz és lehetőség segítségével szeretné élénkíteni a társadalmi párbeszédet, s ily módon is fel kíván lépni a megosztottság ellen.
A programsorozat központi eleme a közös olvasás: közismert személyiségek együtt olvasnak a gyerekekkel és szüleikkel akár egy vidéki iskolában, vagy egy fővárosi művelődési házban, és ezekhez az alkalmakhoz, lehetőség szerint, egy-egy kortárs magyar író is csatlakozik. Az eseményt bábelőadás egészíti ki, amely a mese segítségével hívja fel a gyerekek figyelmét a toleranciára. Egy-egy program végén a vendégek és a szervezők könyvcsomagot adományoznak a helyieknek, amely a biztatáson túl kiindulópontja lehet egy kezdődő gyűjteménynek is.
A kampányt, amely a Roma Integráció Évtizede programsorozat része, az OSI Budapest szervezi.
Hallgassa meg!
A Kultúrkör szerdai adásába Ránki Júlia készített összeállítást az Olvassunk együtt! mozgalomról és programsorozatról. Sebők Marcell a Litera.hu irodalmi portál alapítója a kampány létrejöttéről és a külföldi példákról beszélt. A budapesti Deák Diák Általános Iskola volt a program első helyszíne. Az iskola igazgatónője, Várnai Andrásné mondta el, hogy miért csatlakoztak a kampányhoz, és milyen szerepe van az olvasásnak az iskola mindennapi életében.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-06-24 10:17:58



